Magyarország a kiemelt partnere a brünni idegenforgalmi vásárnak

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 15. 10:59

Magyarország a kiemelt partnere, vendége a Go-Regiontour nemzetközi idegenforgalmi vásárnak, amely csütörtökön nyílt meg a dél-morvaországi Brünnben.

Brunn

A négynapos vásár, már hagyományosan hangsúlyos módon, a közép-európai országok régiós idegenforgalmára összpontosít, de jelen vannak ázsiai és amerikai utazási irodák is. A helyi utazási irodák, régiók, városok bemutatják a csehországi regionális idegenforgalmi lehetőségeket, míg a külföldi résztvevők a saját regionális turisztikai célpontokat.

Az idén mintegy 700 idegenforgalmi és vendéglátóipari cég mutatja be ajánlatait partnereinek és a nagyközönségnek. Tavaly a kiállítást mintegy 30 ezer ember tekintette meg, hasonló számú látogatóra számítanak az idén is.

Az ünnepélyes megnyitón, amelyen Pető Tibor prágai magyar nagykövet is beszédet mondott, megjelent Milan Stech a cseh szenátus elnöke, Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter és Michal Hasek a dél-morva régió elöljárója.

A Magyarországra látogató cseh turisták száma tavaly százezer körül mozgott és éves szinten mintegy 10 százalékkal emelkedett. A csehek összesen több mint 620 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon – mondta az MTI tudósítójának Pető Tibor.

A vásár magyar részlegének középpontjában a csehek körében egyre közkedveltebb magyarországi gyógy- és termálfürdők, valamint a magyar konyha van. A Magyar Turizmus Zrt. standján bemutatkozik egyebek között a debreceni és a hortobágyi regionális idegenforgalmi központ, a hévízi idegenforgalmi szövetség, a Kövér Tanya és néhány pincészet, vendéglő.

A Go-Regiontour alkalmával a dél-morva metropolis központjában lévő Forhaus vendéglőben megnyílt a magyar konyha hete, amelynek keretében hagyományos magyar ételeket és különlegességeket fogyaszthatnak a vendégek.

Az idegenforgalmi vásár megnyitása alkalmával a dél-morva metropolisban találkozott Brünn és Debrecen polgármestere, Petr Vokrál és Papp László, akik a két nagyváros együttműködési lehetőségeiről tárgyaltak egymással. A tervek szerint Brünn és Debrecen között testvérvári kapcsolatot létesülne – tájékoztatta a prágai magyar nagykövet az MTI tudósítóját.

Szlovákiából a Go-Regiontouron egyebek között bemutatkozik Dunaszerdahely városa is, amely a többségében magyarok lakta Csallóköz turistaközpontjaiba csábítja a látogatókat. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink