A magyarok több mint fele havonta takarít meg
A magyarok több mint fele havonta takarít meg egy bizonyos összeget, a rendszeresen spórolók aránya 8 százalékponttal emelkedett egy év alatt, és alig marad el az 57 százalékos európai átlagtól – közölte az Intrum Justitia követeléskezelő az MTI-vel.
Az Intrum Justitia, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente készíti el az Európai fogyasztói fizetési jelentését, az idei kutatásban 24 országból 24 401 európai, köztük 1006 magyar állampolgár vett részt.
Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója a közleményben kiemelte, hogy a magyar megtakarítási szokások kevés kivételtől eltekintve megegyeznek az európaiakkal.
Az egyik magyar sajátosság, hogy inkább lakásra spórolnak az emberek, mint utazásra. Abban is eltér a magyar gyakorlat az európai átlagtól, hogy Magyarországon felülreprezentált a készpénz megtakarítási célú használata – hívta fel a figyelmet Kis Annamária.
A 2017 novemberében készített kutatás szerint a 18-34 évesek között 10-ből 6 magyar rendszeresen megtakarít, az 50 évnél idősebbek körében 10-ből 4 megkérdezett tesz félre havonta.
A felmérés kimutatta, hogy a megkérdezettek döntő többsége, több mint 60 százaléka az előre nem látható kiadásokra tesz félre.
Az életkori sajátosságok erősen befolyásolják a megtakarítási prioritásokat, a 18-34 év közöttiek inkább lakáscélra, esetleg utazásra spórolnak, az idősebb korosztály a gyerekeiknek, unokáiknak tesz félre pénzt – közölte az Intrum Justitia.
Magyarországon a készpénz után a megtakarítási számla gyakori megtakarítási forma, a válaszadók 35 százaléka ezt alkalmazza. A világ pénzügyi tendenciáihoz hasonlóan egyre többen keresik a kriptovalutát.
Az Intrum Justitia és a Lindroff egyesülésével 2017. június 27-én jött létre Európa vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoportja. Az egyesített vállalatcsoport Európa 23 országában közel 8000 munkavállalót foglalkoztat, központja Stockholmban van.
Az egyesített vállalatcsoport konszolidált árbevétele a 2017 márciusát megelőző 12 hónapban elérte a 1352 millió eurót. Az Intrum Justitia AB részvényei jegyezhetők a Nasdaq Stockholm tőzsdén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Most először olcsóbbak a növényi alternatívák az állati eredetű élelmiszereknél Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KPMG CEO Outlook 2025: Újratervezett bizalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többet főznének az X- és Y-generációk tagjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
