Magyarok Kenyere: már 236 tonna búza gyűlt össze
Mostanáig 236 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere program javára, a gyűjtés augusztus 12-ig folytatódik az ország 46 gyűjtőpontján – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke vasárnap Szarvason, a Központi Búzagyűjtő Napon.
Közölte: a Magyarok kenyere program központi üzenete a nemzeti összetartozás gondolatának erősítése, amely rácáfol arra a tévhitre, hogy a magyarok nem képesek az összefogásra.
A programban az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzaadományt a Központi Búzagyűjtő Napon ünnepélyes keretek között egyesítik, a búzát megőrölik, a lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú városa ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre.
A liszt jelentős részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a lisztből.
Kulcsár László, a NAK Békés Megyei Igazgatóságának elnöke elmondta: a megyéből, „az ország éléskamrájából” csaknem harmincezer kamarai tag majdnem tíz tonna búzával járult hozzá a programhoz. A NAK kiáll a magyar gazdák érdekvédelméért, „mezőgazdaság és vidék nélkül ugyanis nehezen képzelhető el Magyarország” – fogalmazott.
Dankó Béla országgyűlési képviselő szavai szerint kiváló helyre került a búzagyűjtő napi ünnepség, hiszen Szarvas a történelmi Magyarország mértani közepe, Békés megye pedig a mai napig ezer szállal kötődik a mezőgazdasághoz – tette hozzá. Mint fogalmazott, határok ugyan elválasztják az embereket, de lélekben egyek a Kárpát-medence népei, és az egyszerűsített honosítás révén már az állampolgárságuk is azonos.
Korinek László pécsi professzor, a Magyarok kenyere program ötletgazdája elárulta, először csupán egyetlen kenyeret szeretett volna sütni az ország megyéiből és a Kárpát-medencéből összegyűjtött búzából, tavaly viszont már kétszázezer darab egykilogrammos kenyér készülhetett a felajánlott búzából.
Azt is elmondta, hogy november 19-én új ünnepet vezetnek be, a Szent Erzsébet Napot. Szent Erzsébet kenyeret adott a koldusoknak, ezért ezen a napon osztják szét a rászorulóknak az összegyűjtött gabonából őrölt lisztet.
Decsi István, a Fidesz-KDNP frakció pécsi frakcióvezetőjének szavai szerint a polgári Magyarország gondolata, a kettős állampolgárság és a Magyarok kenyere program is „a nemzeti összetartozást szolgálja”.
Hodálik Pál, Szarvas alpolgármestere a város „kötelességének és történelmi felelősségének” nevezte köszöntőjében az összmagyar nemzet képviseletét, az államhatáron kívül rekedt rászorulók segítését.
Gál Roland, Szarvas járás kormányhivatalának vezetője közölte, két napon belül Szarvas másodjára segített Böjte Csaba testvér dévai gyerekeinek: szombaton a Mini Magyarország makettpark ajánlotta fel egynapi bevételét az árvaház javára, és az összegyűjtött búza egy része is a gyermekek javát szolgálja majd.
A Magyarok kenyere program 2011-ben indult pécsi civil kezdeményezés, mely az évek során a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá vált. Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót az erdélyi Parajdról küldik.
Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly pedig 220 tonna. A 2013-as és 2014-es komoly mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, egy esztendővel később 120 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Idén a NAK stratégiai partnere lett a kezdeményezésnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Közepes termést hozott idén a csemegekukorica, Magyarország továbbra is Európa élén
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra biztatja a fogyasztókat, hogy…
Tovább olvasom >NAK: a fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >