MagyarBrands2011: Díjátadó a Nemzetiben
2012. április 19-én ünnepélyes keretek között a Nemzeti Színházban vehette át méltán megérdemelt elismerését az a közel félszáz magyar márka, amely a független szakértői bizottság hét konkrét szempont* alapján történő értékelése szerint 2011-ben a legjobbnak bizonyult. A nagyszabású program záró eseményén résztvevő magyar brandeknek a Hollóházi Porcelán által készített díjakat nyújtották át.
„A MagyarBrands Bizottság többszörösen is büszke lehet a program fejlődésére. Először is a korábbi éveket jóval meghaladó számú márkának nyújthatjuk át a kitüntető címet, mégpedig egy önálló MagyarBrands díjátadó eseményen. Minderre stílusosan a Nemzeti Színházban kerül sor, ami külön emeli a program presztízsét, és remélhetőleg megalapozza annak jövőbeli sikeres fejlődését” – mondta Wiszkidenszky András, a MagyarBrands program elnöke.
A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői mind nagyobb szükségét látták, hogy a hazai termékekre kiemelt figyelmet fordítsanak, ezért 2010-ben életre hívták a MagyarBrands programot, amely 2011-ben másodszor tette közzé a vezető hazai márkák listáját.
A MagyarBrands célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselő lehetnek hazánkban és határaikon kívül is. A MagyarBrands márkához kapcsolt értékek – a megbízhatóság és a minőség – olyan kézzelfogható előnyt jelenthetnek a magyar és a nemzetközi piacon, amelyek révén a termékek vonzereje és elismertsége is növekszik a vásárolók szemében.
A programban részt vevő márkák számszerűsíthető kritériumok alapján valamint a független szakértőkből álló bizottság értékelése alapján kapták meg az elismerést. A MagyarBrands címet elnyert márkák a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegyadatbázisából és a címre pályázó magyar márkákból kerülnek ki. A MagyarBrands program szakértői egy komplex mutatószámot hoztak létre mindazon szempontok összegzéséből, amelyek közrejátszanak abban, hogy egy márkáról azt mondhatjuk, hogy hazai és sikeres. A MagyarBrands – mutató hét különböző szempontot mérő indikátor súlyozott átlaga.
Az értékelési szempontok:
Tradíció
Tulajdon
Menedzsment
Foglalkoztatás
Reputáció
Identitás
Ismertség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >