Magyar világújdonság: AI-kalkulátor számolja ki, mennyit bukik egy cég az influenza-szezonon és mennyit lehet megtakarítani preventív technológiák alkalmazásával

Szerkesztette: Trademagazin Dátum: 2026. 02. 27. 09:56
🎧 Hallgasd a cikket:

Miközben Európában a GDP 3,3 százaléka vész el a betegszabadságok miatt, egy magyar innováció, a Resysten és a PeakX közös fejlesztése az első a világon, amely forintosítja a munkahelyi egészségvédelmet. Az influenza-szezon kellős közepén debütál az a mesterségesintelligencia-alapú kalkulátor, amely nemcsak a kockázatot becsüli meg, hanem a megtérülést is garantálja.

A hulladékexport megszűnése
nemcsak környezetvédelmi, hanem
gazdaságpolitikai fordulópont is

A Resysten bevonattechnológiája a preventív egészségvédelem új szintjét képviseli: már a fertőzési lánc kialakulása előtt csökkenti a mikrobiológiai terhelést, így mérhetően mérsékli a betegségek miatti távollétet. Ez az első olyan higiéniai megoldás, amelynek hatása adatokkal igazolt és garantált, a PeakX által fejlesztett mesterséges intelligenciára (AI) épülő kalkulátor pedig pontosan megmutatja, milyen megtérülést (ROI) hoz a preventív védelem. A Resysten így nemcsak technológiát, hanem mérhető, bizonyított és üzletileg alátámasztott egészségvédelmet kínál a vállalatoknak.

A távollét, ami milliárdokba kerül

A betegségek miatti távollét világszerte az egyik legnagyobb, gyakran alulértékelt gazdasági teher. Következményei jórészt ismertek, gondolva itt a termelékenység csökkenése, a folyamatok lassulására, a helyettesítési és túlóraköltségek növekedésére vagy az ügyfélkiszolgálás romlására.

Németországban például évente átlagosan 17,7 napot töltött egy munkavállaló betegszabadságon 2023-ban, ami foglalkoztatottanként 77 milliárd euró többletköltséget jelentett a munkáltatóknak. Ez éves szinten mintegy 200 milliárd eurós veszteséget okozott a német gazdaságnak a kormány becslése szerint. Az Egyesült Államokban munkáltatóknak a betegségek miatti hiányzásból eredő kiadásai elérik az évi 225,8 milliárd dollárt a CDC becslése szerint.

Magyarországon az átlagos betegszabadság munkavállalóként az OECD becslése alapján 6,3 nap volt 2022-ben. Ez összesen 9,7 millió munkanapot, és éves szinten 122,65 milliárd forint többletköltséget jelentett a magyar gazdaságnak.

A megelőzés megtérül

A globális problémára a megoldás a megelőzés. Az Egyesült Államok szövetségi munkavédelmi hatósága (OSHA) és az az Európai Unió munkavédelmi ügynöksége (EUOSHA) adatai alapján 1 euró megelőzésre költött kiadás 2,2 euró megtakarítást hoz; a preventív egészségvédelem magas megtérülést (ROI) jelentő befektetés.

A gazdasági teher óriási: a munkahelyi sérülések és betegségek költségei elérik a globális GDP 3,9, az európai GDP 3,3 százalékát EUOSHA számításai szerint. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján minden régióban több milliárd eurós éves veszteség keletkezik a munkavégzéssel összefüggő megbetegedések miatt.

Válasz a problémára: tartós higiéniai védelem nagy forgalmú terekben

A Resysten Hungary Kft. higiéniai védőbevonatunkkal kezeli a felületeket, amely a hét minden napján, 24 órában biztosít aktív védelmet, csökkenti a keresztfertőzési kockázatot, és stabil, hosszú távú higiéniai környezetet teremt. A technológia különösen hatékony olyan helyszíneken, ahol a felületérintés és a forgalom intenzív — irodákban, oktatási intézményekben, egészségügyi terekben, ipari létesítményekben.

A megoldása mérhető, validált: a Resysten ügyfeleinél a visszamérések alapján minimum 6 százalékkal csökkent a betegségek miatti távollét. Ennek eredményeként mérhetően javult a működési stabilitás, érdemben csökkent a váratlan leállások száma, és kimutathatóan nőtt a vállalati hatékonyság.

A konkrét eredmények önmagukért beszélnek

• a British American Tobacconál 6,4 százalékkal csökkent a betegszabadságok miatti távollétek száma,

• a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban 70 százalékkal esett a krónikus belosztályon a nozokomiális fertőzések száma

• a Nemzeti Dialízis Központban, a Volán telephelyein, a Paks II Zrt.-nél, a Foxconn-nál és a  Semmelweis Egyetemen a környezeti higiénia mértéke 95–99 százalékkal javult a Resysten techológiájának alkalmazását követően.

AIalapú üzleti modellezés és automatizáció

A PeakX a legmodernebb AItechnológiákat alkalmazza az üzleti folyamatok optimalizálására. A Resystennel közösen olyan ROI-kalkulátort fejlesztettek, amely azon túl, hogy valós üzleti logikát modellez, iparágspecifikus megtérülési számításokat végez.

A háttérben AI-ügynökök dolgoznak, amelyek komplex szcenáriókat futtatnak le, mielőtt eredményt adnak.

Hogyan működik a ROI-kalkulátor?

A ROI-kalkulátor felhasználói különböző paraméterek megadásával anonim módon számolhatják ki a Resysten felületkezelés költségeit és összehasonlíthatják azt az adott szervezet betegszabadságok miatti kiadásaival.

A ROI-kalkulátor kitöltői azonnal kapcsolatba tudnak lépni egy AI-ügynökkel, a PeakX ügyfélszolgálati automatizációt biztosító, könnyen integrálható EchoAI alkalmazásával, aki teljeskörű segítséget nyújt a felmerülő kérdésekben, és igény esetén összekapcsolja a felhasználókat a Resysten szakértőivel.

Az EchoAI a PeakX mérései szerint a beérkező kérdések 86 százalékát képes megválaszolni, mindössze 14 százaléknál volt szükség szenior kolléga közreműködésére. Mindeközben az ügyfélszolgálati válaszidő 10 másodpercre csökkent a korábbi telefonos megoldásra jellemző átlag 5 percről, illetve az emailes kommunikációnál mért átlagosan 6 és fél óráról.  Mindezzel párhuzamosan az ügyfélszolgálat működési költségei is 60 százalékkal mérséklődtek.

Az együttműködésben létrejött AI megoldás a kérdések megválaszolásán túl felhívja a figyelmet az egészségtudatos vállalati működés fontosságára, az ezzel kapcsolatos kihívásokra és fenntarthatósági kérdésekben képes edukálni a felhasználót. Az EchoAI a Resysten oldalán közvetlenül is elérhető, segítve a gyors tájékozódást a vállalat szolgáltatásairól.

Miért jó ez a cégeknek?

A Resysten higiéniai védőbevonata és az AIalapú ROI-kalkulátor jelentős előnye, hogy a betegségek miatti távollét csökkenése közvetlenül javítja a termelékenységet, stabilabb működést eredményez és mérsékli a váratlan leállásokból fakadó költségeket. A technológia mindezen túl támogatja az ESG és fenntarthatósági célokat is.

A rendszer teljesen anonim módon működik: nem tárol személyes adatot, nem menti el a bevitt üzleti információkat, és minden releváns adatvédelmi előírásnak – így a GDPRnak is – maradéktalanul megfelel.

Címkék: , ,