Magyar Turizmus Zrt.: egyre több spanyol turista számára vonzó Magyarország
Egyre több spanyol turista számára vonzó Magyarország, tavaly több mint 148 ezren választották úti célul, ami 6,3 százalékos növekedés egy év alatt – mondta a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az MTI-nek Madridban.
Glázer Tamás közölte: még nagyobb a növekedés a vendégéjszakákat nézve, a kereskedelmi szálláshelyeken 2015-ben 357 ezer éjszakát töltöttek el a spanyol turisták, 9,3 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Az idén el szeretnénk érni a 400 ezer vendégéjszakát – mondta a tervekről. Kitért arra is, hogy a spanyolok átlag felett, naponta 80-100 eurót költenek magyarországi tartózkodásuk alkalmával, ezzel 2015-ben több mint 10 milliárd forint bevételt generáltak.
Az érkezők nagy része kizárólag Budapestet igyekszik megismerni, a Parlament, a Zsinagóga, és a budapesti gyógyfürdők azok a helyszínek, amelyeket szinte minden spanyol felkeres.
Hozzátette, az szeretnék, ha a spanyolok nemcsak Budapestet, hanem önálló turisztikai célként a vidéket is felkeresnék. A többség ugyanis továbbra is az osztrák és a cseh főváros meglátogatásával kombinálja magyarországi utazását.
A vezérigazgató-helyettes úgy látja, a növekvő érdeklődéshez hozzájárul, hogy a nyári szezonban több spanyol városból is közvetlen légi összeköttetés van a két ország között, ráadásul ebben az időszakban három légitársaság is működtet járatokat Budapest és Madrid között. Ennek köszönhető az is, hogy egyre több a spanyol fiatal a magyar fesztiválokon – tette hozzá.
Kitért arra, hogy a diszkont légitársaságok mellé tavaly tért vissza Magyarországra az spanyol Ibéria légitársaság, amely a nyári időszakban 3-4 járatot üzemeltet hetente a Madrid-Budapest útvonalon. A terv az, hogy jövőre a járatszámot nyáron napi egyre növeljék, és szezonon kívül is megtartsák heti két járattal – mondta Glázer Tamás. (Fehér Krisztina, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >