Magyar Turisztikai Ügynökség: nem hagyjuk cserben a turizmust!
Újabb támogatást biztosít a kormány a turizmusnak, a szektort – ahogyan a koronavírus-járvány első hulláma idején – „most sem hagyjuk cserben, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az itt dolgozók megtarthassák munkahelyeiket” – jelentette ki az MTI-nek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán.
Hangoztatta, hogy a kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában mindent megtett azért, hogy segítse a szektort. A tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is.
A most bejelentett intézkedések között pedig a kormány a turizmusban-vendéglátásban és a szórakoztató, illetve szabadidős tevékenységet nyújtó vállalkozások számára adó- és járulékfizetési kedvezményekről döntött, továbbá a szálláshely-szolgáltatókat foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével és bértámogatások nyújtásával segíti át a nehéz időszakon.
Guller Zoltán elmondta: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyek számára az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. Az NTAK-adatok alapján novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent több mint 11 ezer szolgáltató részére – mutatott rá.
További intézkedésként az NTAK rendszerében regisztrált és a napi adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tett szolgáltatóknak minden szálláshelytípus esetében a következő 30 napra támogatásként biztosítják a munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottaik bruttó munkabérének 50 százalékát. Ennek feltétele a munkavállaló jogviszonyának megtartása és a munkabér megfizetése erre az időszakra vonatkozóan. Mindez 3,5 milliárd forint összegű támogatást jelent a turizmusban-vendéglátásban dolgozó munkavállalókat foglalkoztatók számára.
Az új rendelet a szabadidős és szórakoztató tevékenységet végző szolgáltatók számára is kedvezményt biztosít, akiknek a dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni – emelte ki Guller Zoltán. Hozzátette: ebbe a csoportba tartoznak mások mellett a mozik, színházak, múzeumok, állatkertek, sportlétesítmények, edzőtermek, konferenciák és bemutatók, a szórakoztatóiparban dolgozók.
Guller Zoltán hangoztatta, hogy a szóban forgó rendelet szerdától hatályba is lépett, és az ezt követő 30 napra nyújt jelentős segítséget a vállalkozások számra.
Nehéz időket élünk, a járvány köztünk van, és az emberéletnél nincs fontosabb – szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a fellélegzést nyújtó vakcina „már látótávolságon belül van”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Európai Turizmus Fórum
Az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének diplomáciai eseményei között zajlott…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >