Magyar tulajdonú hipermarketek kellenek Demján szerint
Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc megalapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen a miniszterelnök is a magyar vállalkozások fontosságát hangsúlyozta.
A magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságára hívta fel a figyelmet Orbán Viktor az ünnepségen. A kormányfő szerint ugyanis a nemzetközi versenyben csak akkor tud az ország részt venni, ha rendelkezik megfelelő tőkével, tulajdonnal. Orbán Viktor a rendezvényen hangsúlyozta, a nemzetközi gazdaság – közte a kereskedelem – határokon túlmutató karaktere nem jelenti azt, hogy ne képviselnének különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak. A nemzeti és a nemzetközi nem áll ellentmondásban egymással. A tisztességes, hazai vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyekre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot – mondta a miniszterelnök.
Demján Sándor kiemelte: amikor egy piaci szervezet stratégiát tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi követelményeket. A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes – hangsúlyozta.
Úgy vélekedett: a hipermarketben való kereskedés „egy korszerű életforma”, a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a beszerzési volumen nagyságát, és „rá tud segíteni” a többi kis bolt versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >