Magyar Tesco szállító is hozzájárul az élelmiszer-hulladékból származó károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez
A WWF és a Tesco nemrég megjelent nemzetközi felmérése szerint a termőföldtől az asztalig tartó út során keletkező élelmiszer-felesleg felelős az üvegházhatású gázok 10 százalékának termelődéséért. Ez közel kétszerese az USA-ban és Európában közlekedő autók éves kibocsátásának. A Tesco elkötelezetten küzd az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért, és évente publikálja élelmiszerhulladék-jelentését. Példáját idén 9 közép-európai szállítója követte, köztük a baromfitenyésztéssel foglalkozó magyar Master Good cégcsoport, amelynek élelmiszer-feleslegéből tavaly 25 400 tonnát fehérjetartalmú termékekként, 6600 tonnát pedig állateledelekben hasznosítottak újra.

A megtermelt élelmiszer mintegy 40 százaléka a kukában végzi
Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe a szállítmányozásban, a kiskereskedelemben és a háztartásokban. A WWF és a Tesco közös beszámolója szerint pedig a termelőknél további 1,2 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezik világszerte. Vagyis a megtermelt élelmiszer mintegy 40 százaléka a kukában végzi. A riport rámutat, milyen fontos az élelmiszer-felesleg csökkentése nemcsak a kiskereskedelemben és fogyasztói oldalon, de a teljes ellátási láncban. Ellenkező esetben 2030-ra az élelmiszer tehető majd felelőssé a legnagyobb arányú károsanyag-kibocsátásért, lekörözve ezzel a légiipart is. A Tesco és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara október 5-én tartott online Fenntarthatósági konferenciája is az élelmiszer-hulladék különféle hatásait járta körbe szakértők segítségével.
A Tesco azon dolgozik, hogy nemcsak saját működésében, hanem szállítóival együttműködve is csökkentse az élelmiszer-pazarlást. A közép-európai partnerek közül 9 sajátmárkás szállító (az ABP, az AM FRESH, a Brop Slovakia, a G’s CE, a Hilton Food, a Daifressh, a Master Good, a La Lorraine és a Greenyard Frozen) vállalásaival összhangban nemrég nyilvánosságra hozta élelmiszerhulladék-jelentését. Ezek a cégek biztosítják a Tesco frissáru-ellátásának 25 százalékát, ezért az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló tevékenységük jelentősen hozzájárul a pazarlás megfékezéséhez.
„A Tescónál Magyarországon 2017 óta alatt 68 százalékkal csökkentettük a működésünkben keletkező élelmiszer-felesleg mennyiségét, ami több mint 89 500 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez. Rendkívül örülök annak, hogy szállítóink példánkat követve mérik és közzéteszik a működésükben keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, ezzel pedig hozzájárulnak az üvegházhatású gázok termelődésének visszaszorításához, valamint az élelmiszer-pazarlás 2030-ig történő megfelezéséhez. Hatalmas segítség ez a környezetnek, amelynek megóvása terén nincs vesztegetnivaló időnk”
– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.
A Tesco egyik sajátmárkás szállítójaként a magyar Master Good cégcsoport is részt vesz az élelmiszer-pazarlás elleni harcban. A baromfitenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó észak-magyarországi vállalat elkötelezett a környezeti felelősségvállalás területén, így hazánkban elsőként valósította meg a teljes körforgásos gazdálkodást, 2019-ben pedig 18 hektáron létesített 10,5 MWh kapacitású naperőművet. A szabadtartásban, természetes táplálékon nevelt tanyasi csirkéből készült termékeket szállító családi vállalkozás 2017-ben kötelezte el magát a működésében keletkező élelmiszer-hulladék 50 százalékos csökkentése mellett, melyet 2030-ig tervez megvalósítani. A 2020-ban náluk termelődő 32 000 tonna élelmiszer-feleslegből 25 400 tonnát fehérjetartalmú termékekben, míg 6 600 tonnát állateledelekben hasznosítottak újra partnereik.
„A friss hústermékek előállítása során számos tényező hozzájárul az élelmiszer-hulladék keletkezéséhez, elsősorban a feldolgozás és a csomagolás területén. Ez nemcsak veszteséget jelent számunkra, de egyúttal negatív hatással van a környezetre. Ezért is fejlesztettük tavaly precíziós robottechnológia bevezetésével gyártósorunkat, valamint ajánljuk fel az élelmiszer-felesleg egy részét jótékony célra, illetve állatok takarmányozásához. Célunk, hogy a legzöldebb baromfiipari vállalkozás legyünk Európában, és hatékony megoldásokat használjunk az élelmiszer-hulladék megelőzésére, valamint újrahasznosítására”
– mondta Bárány László, a Master Good ügyvezető igazgatója.
A partneri együttműködések kiemelkedően fontosak a Tesco számára az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben. A Perfectly Imperfect termékkínálatban például a vásárlók olyan szépséghibás, de biztonságosan fogyasztható zöldségek és gyümölcsök közül válogathatnak kedvező áron, amelyeket a szigorú minőségi követelmények miatt a kereskedők általában nem vesznek át a termelőktől, így hulladékként végzik. Az áruházlánc emellett évek óta működteti élelmiszermentő programját, amelynek keretében a nap végén az üzletekben megmaradt, emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jótékony célra ajánlja fel.
Kapcsolódó cikkeink
A Shopper Park Plus Nyrt. Szlovákiában felvásárolt egy kiskereskedelmi park portfóliót
A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) felvásárolt Szlovákiában egy Tesco-központú…
Tovább olvasom >Együttműködést szorgalmazó platformot hoz létre a Tesco a menstruációs szegénység felszámolásáért
A menstruációs szegénység felszámolását zászlajára tűző platform létrehozását jelentette be…
Tovább olvasom >2,3 millió szavazat juttatta célba a Tesco újonnan startolt, 57 millió forintos programját
Több mint 2,3 millió voksot adtak le a Tesco vásárlói…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >Nem mindennapi kampánnyal rukkolt elő a Nicolaus vodka márka
Megvannak az első alkalommal megrendezett Nicolaus VodkAward 2024-es év nyertesei.…
Tovább olvasom >Óriási lehetőségek előtt a magyar élelmiszergyártók a Balkán-félszigeten
A Balkán-félsziget egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszer-kereskedelemben,…
Tovább olvasom >