Magyar Termék kereskedelmi fórum a CBA-nál
Új szakmai rendezvénysorozatot indított 2018 nyarán a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. a védjegyhasználói és üzletlánci partnerei közötti együttműködés fejlesztésére.
A gyártók részéről gyakran elhangzik, hogy az üzletláncoknál nem, vagy csak ritkán van lehetőség a személyes megbeszélésre. A Magyar Termék ebben is segíteni akar a védjegyhasználóinak, hogy lehetőség nyíljon a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködések megtalálására, a jó megoldások bemutatására és a problémák megvitatására a gyártók és a kereskedők között.
A CBA fórumán az üzletlánc is
megismerhette a gyártók véleményét
A magyar üzletlánc az elsők között látta vendégül a beszállítókat egy ilyen kereskedelmi fórumon, amelyen harminc Magyar Termék védjegyhasználó gyártó vett részt, köztük olyanok is, akik még nem partnerei a CBA-nak.
Noszlopy Zoltán, a CBA Kereskedelmi Kft. beszerzési igazgatója szerint a meghívottak örömmel fogadták ezt az egyedülálló kezdeményezést.
– Ez a találkozó a CBA számára is jó lehetőség, hiszen egyszerre több gyártónak kikérhettük a véleményét a tervezett fejlesztéseinkről, akcióinkról, illetve informálódhattunk a gyártó partnereink termékinnovációiról. Üzletláncunknak is az az érdeke, hogy minél szorosabb legyen a kapcsolatunk a beszállítókkal, fontos, hogy közösen tudjunk profitálni egymás marketingaktivitásából, termékfejlesztéséből. A napi munka során nem mindig jut erre elég idő, ezért is hasznos és folytatandó ez a kezdeményezés – mondta a beszerzési igazgató.
A fórumon kiértékelték a közös nyári Magyar Termék fogyasztói nyereményjátékot, megvizsgálták, milyen hasonló aktivitásra lesz lehetőség a jövőben. Noszlopy Zoltán bemutatta a CBA és Príma display-programját, akciós kihelyezési lehetőségeit, valamint a Magyar Termék promóciós termékek disztribúciójának növelését képviselői támogatással.
A CBA folyamatosan vizsgálja a vásárlói elégedettséget is, és ez alapján fejleszti kínálatát. A legutóbbi kutatásukból az derült ki, hogy a megkérdezettek teljes mértékben meg vannak elégedve például a CBA-ban forgalmazott szárazáruval, gyümölcslével, tejjel, joghurttal, túró termékekkel, és a felvágottkínálatot is megfelelőnek tartják, ahogyan az édességek vagy gabonafélék választékát is. Sok válaszadó megemlítette, hogy ami egy háztartásba szükséges, azt megtalálja a CBA-ban. A CBA vásárlói egyébként jellemzően naponta főznek, míg a Príma-boltok vevői között sokan hetente többször. A megkérdezettek szívesen vennék a CBA saját márkás termékkörének fejlesztését, bővítését, amire a láncnak már megvannak a tervei. //
Kapcsolódó cikkeink
Tedd láthatóvá a minőséget! Válaszd a Kiváló Termék védjegyet!
A fogyasztói tudatosság erősödésével nő a kereslet a kiváló minőségű…
Tovább olvasom >Minden lap számít
Tudatos vásárlás, fenntartható csomagolás, új termékfunkciók – ezek mentén alakítják…
Tovább olvasom >A védjegy, amely segíti a magyar vállalkozásokat – Ilyen volt a Magyar Termék Nonprofit Kft. februári tájékoztató fóruma
Miért előnyös a védjegyhasználat, miként erősítheti a cégek piaci pozícióját,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >