Magyar szakemberrel bővült a WINA zsűrije
A Lounge Group kreatívigazgatója, Radovics Péter is helyet foglal a százfős nemzetközi zsűriben.
A WINA, a World Independent Advertising Awards 2024-ben a mexikói Monterrey-ben rendezi meg nívós nemzetközi díjátadóját, a világszínvonalú szakemberekből álló százfős zsűri pedig ezúttal magyar tagot is tudhat a köreiben. Radovics Péter, a tavalyi kiírásban ezüst díjat bezsebelő Lounge Group kreatívigazgatója május 16-án Miamiban értékeli társaival a nevezett pályaműveket, az elismeréseket pedig június 6-án adják át.
A nemzetközi díjat 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az öt kontinensről származó, független, multinacionális ügynökségek és hálózatok munkáját elismerje, továbbá hogy azok helyi és regionális láthatóságát globális szintre emelje. A verseny különlegességét az is mutatja, hogy a nevezés díjmentes, a résztvevőknek csak abban az esetben kell fizetniük az úgynevezett ’odaítélési jogokért’, ha helyezést érnek el. A 2024-es regisztrációs időszak május 3-ig tart, a szervezők a WINA hivatalos oldalán várják a pályázatokat.
Radovics Péter az elmúlt húsz évben szövegíróként és kreatívigazgatóként olyan cégeknél dolgozott, mint a Leo Burnett, J. Walter Thompson vagy a Team Red; 8 éve erősíti kreatívigazgatóként a Lounge Group csapatát. Munkáit Cannes Lions, Golden Drum, Gerety Awards, Mad Stars és Effie díjakkal jutalmazták az elmúlt évek során.
Kapcsolódó cikkeink
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
Idén is lesz SneakPeek kreatívutánpótlás-verseny a Sneakerness Budapesten, ami november…
Tovább olvasom >A Lounge Group lett Közép-Európa legjobb rendezvényes ügynöksége
A Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group…
Tovább olvasom >„Employer Branding: a marketing és HR szerelme”…
Júniusban tartották a Magyar Marketing Szövetség és Marketing Art első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >