Magyar szabadalom alapján épít terményszárítót a Szuro-Trade
Magyar szabadalom alapján épít több mint 400 millió forintért terményszárítót a Norvég Finanszírozási Mechanizmus zöld ipari innovációs programja támogatásával a nyíregyházi Szuro-Trade Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. – közölték a cég projektnyitó rendezvényén csütörtökön Nyíregyházán.
Szurovcsák András ügyvezető igazgató elmondta, hogy a 403,4 millió forint összegű fejlesztéshez 219 millió forint pályázati támogatást nyertek a Norvég Alaptól.
A 2017. április 30-ig elkészülő, egyedülálló technológia bevezetésével, külső energiaszükséglet nélkül száríthatják majd a terményeket, a gabonafélék magvait, a szárítás során keletkező hulladékot használják fel fűtőanyagként – mondta.
Kardos László, az egyik feltaláló, a társaság alkalmazottja elmondta, a technológia alkalmazásával kizárják az üvegházhatású gázok kibocsátását, illetve megoldják a korábban környezetszennyezési veszélyt jelentő hulladékok kezelését, hasznosítását.
A nyíregyházi cég a Norvég Finanszírozási Mechanizmus program operátorának, irányítójának, a Szent István Egyetemnek a segítségével valósítja meg a projektet.
A 67 dolgozót foglalkoztató Szuro-Trade Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 30 legnagyobb cége közé tartozik, 1996-ban alakult, mezőgazdasági terménykereskedelemmel, szárítással, szállítással és exportálással foglalkozik. A múlt évi árbevétele több mint 9 milliárd forint volt, hasonló nagyságú, mint 2014-ben. A cég az idén is hasonló bevételt vár.
A kft. mintegy 400 mezőgazdasági termelővel tart kapcsolatot, akik 20 ezer hektár földön gazdálkodnak.
Exportbevétele évi 400 millió forint körüli, a nyírségi agrártermékeket Ausztriában, Hollandiában, Lengyelországban, Németországban és Olaszországban értékesíti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ezeket gondoljuk át, mielőtt elektromos autót veszünk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Beruházás-dömping jön az élelmiszeriparban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >28 millió fontot invesztál brit instantkávé-gyárába a Nestlé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

