Magyar startupok mutatkoztak be Ázsiában
Három magyar startup mutatkozott be Szingapúrban, Kuala Lumpurban és Jakartában a helyi fintech csúcstalálkozókon a Startup Campus és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) együttműködésének köszönhetően – közölte a Startup Campus és a HEPA hétfőn az MTI-vel.
Az ázsiai túrát a Startup Campus Hungary szervezte, amely a magyar cégek nemzetközi terjeszkedését segíti. Az ötnapos út a világ egyik legjelentősebb pénzügytechnológiai eseményével, a Singapore Fintech Festivallal kezdődött, amely évente 60 ezer látogatót vonz. A roadshow második állomása Kuala Lumpur volt, végül a túra Jakartában zárult.
Az ázsiai utazásra a Brokerchooser, a Péntech és a Scolvo kapott lehetőséget, részvételét mindhárom magyar cég sikeresnek ítélte.
A Brokerchooser pénzügyi területen tevékenykedik, ügyfeleit az igényeiknek legmegfelelőbb online bróker kiválasztásában segíti. A közleményben Korpos Gergely alapító ismertette: nagyjából húsz brókercéggel, digitális bankkal és egyéb tőkepiaci szereplővel találkozott, közülük többen is nyitottak voltak az együttműködésre.
Csák János, a kis- és középvállalkozásoknak okos faktoring megoldásokat kínáló Péntech pénzügyi igazgatója arról számolt be, hogy a Singapore Fintech Festivalon több lehetséges együttműködésről egyeztetett, amelyek közül a Fülöp-szigeteki Union Bank tűnik a legígéretesebbnek.
Boda Kálmán, az ügyféledukációt és igényfelmérést segítő Scolvo ügyvezető igazgatója elismerően szólt a program során megszerzett új piaci és termékismeretről, amelyet hasznosítani tudnak a termékfejlesztés során. Potenciális ügyfeleik között említette a Malajziai HLB bankot, az indonéziai Citi Bankot, illetve a szingapúri AXA bankot.
A delegációt Gulyás Gergő, a Startup Campus londoni irodájának irányítója vezette, aki kiemelte, hogy a régió szereplői nyitottak voltak, egyenrangú partnerként kezelték a magyar vállalkozásokat. Jelezte: Magyarország potenciális európai célpiacként is érdekes, ezért jövőbeli terveik között szerepel a magyarországi ökoszisztéma népszerűsítése a régióban, csakúgy, mint az Egyesült Királyságban, ahol a Brexitből adódóan rengeteg új lehetőség nyílhat meg.
A közlemény hangsúlyozza: a HEPA célja, hogy professzionális szolgáltatásokkal segítse a magyar vállalkozások külföldi piacra lépését. A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok kialakítását piackutatással, üzleti tanácsadással és export fókuszú képzésekkel támogatja.
A Startup Campus egy globális program innovatív vállalkozások számára, amely az ötlet fázistól a piacra lépésig tart. Nemzetközi csapattal és kiterjedt partnerhálózattal nyújtanak több nagyvárosban oktatási, inkubációs, külföldi piacra lépési és befektetési szolgáltatásokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A baby boomerek jelentik a növekedés kulcsát az öregedésgátló bőrápoló termékek piacán
A Baby Boomer generáció növekvő érdeklődése az egészséges öregedés iránt…
Tovább olvasom >A probiotikus és botanikai összetevők képezik az egészséges élelmiszerek ázsiai piacának hajtómotorját
A probiotikumokat és növényi alapú összetevőket egyre inkább „feltörekvő szuper…
Tovább olvasom >Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >