Magyar Pékszövetség: kenyérből 73 kiló fogy évente

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 18. 14:10

Évente 73 kilogramm kenyeret fogyasztanak Magyarországon a Magyar Pékszövetség adatai szerint. Az értékesített mennyiség kétharmada még mindig fehér vagy félbarna. A dietetikus szerint aki tudatosan táplálkozik, galuska- vagy tésztaköret mellé már nem kanyarint a cipóból.

A magyar hagyományok szerint Péter, Pál napján kezdődik és az új kenyér ünnepéig, augusztus 20-áig mindenütt véget ér az aratás. A tavalyihoz képest jó a termés, 3,8–3,9 millió tonna búzát arattak Magyarországon, a minőség is kedvezőbb. 1,3 millió tonna fedezi a hazai szükségletet. Jelenleg tonnánként 48–50 ezer forint körül mozog a felvásárlási ár – tájékoztatott Werli József a Magyar Pékszövetség titkára.

Mindennapi eledel-e még valóban a kenyér? Mennyit fogyaszt a magyar? A Központi Statisztikai Hivatal adatai néhány éve drámai képet mutattak. Az egy főre eső elfogyasztott pékáru mennyisége 2002-ben még átlagosan 62,7 kilogramm volt – 2007-ben már csak 46 kilogramm. Nem is baj, ha a fehér kenyér fogyasztása csökken – vallja Györki Niké dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagja. Hozzáteszi: a teljes kiőrlésű pékáruknak továbbra is érdemes helyet szorítani a reggeli és az esti menüben. Kétszersültre, müzlire is sokan cserélik a kenyeret.

A mindennapiban bőven van szénhidrát, tehát ha túl sokat fogyasztunk belőle, valóban hizlal, de egy középkorú nő például egy étkezésnél egy 8 dekás szeletet nyugodt szívvel elfogyaszthat. Pörkölthöz, tökfőzelékhez is lehet kanyarintani egy-egy darabot, de galuskás, tésztás köret, bab, lencse mellé a szakember nem ajánlja. A magas cukor-, illetve zsírtartalmú „feltétekkel” (zsírral, mogyorókrémmel) is vigyázni kell – ha a gyermek uzsonnára ilyet kap, más étkezésnél érdemes alacsony szénhidráttartalmú ételeket, például zöldséget adni neki.
A KSH számításai nem adnak teljes képet, mert nem mindenkinek van jelentési kötelezettsége arról, mennyi kenyeret értékesít – magyarázza Werli József. A pékszövetség statisztikái szerint a magyarok 73 kilogramm kenyeret fogyasztanak évente – naponta nagyjából 20 dekagrammot. Ennek közel kétharmada, 63–65 százaléka „kommersz”, általános és nagy tételben forgalmazott fehér, illetve félbarna termék.

A hazánkban kapható 150–160-féle kenyérből a legtöbben ár alapján döntenek a főtitkár szerint – akkor is az olcsóbbat veszik meg, ha másnap már szinte ehetetlen. A „lustaság” is jellemző: ha az ember nagybevásárlást végez, egy füst alatt megveszi a kenyeret is, nem megy érte másik boltba, pékségbe – vallja Werli József. Hazánkban mintegy 24 ezer helyen lehet venni sütőipari termékeket – az értékesítés 55–56 százaléka történik multinacionális kereskedelmi láncok üzleteiben, a kiskereskedelem forgalma 20–23, a szakboltoké 15–16, a közétkeztetésé, vendéglátóiparé, büféké 7–8 százalék – írja a delmagyar.hu / agromonitor.hu.

Kapcsolódó cikkeink