Magyar különlegességek Szingapúrban
Megnyílt Ázsia egyik legjelentősebb nemzetközi, szakmai kiállítása Szingapúrban, a Food and Hotel Asia (FHA). A 2025. április 8-11. között zajló eseményre több mint hatvanötezer látogatót várnak. Az Agrármarketing Centrum közösségi standján többek között sajttal, mézzel, mangalicával, táplálékkiegészítőkkel, tokaji musttal és villányi borokkal várják a beszerzők érdeklődését. A hat magyar kiállító egy hatvan négyzetméteres standon mutatkozik be; ketten közülük évről évre részt vesznek a kiállításon.
Az ázsiai városállam stratégiai jelentősége megkérdőjelezhetetlen a kereskedelmi pozícióját illetően: kikötője a világ egyik legforgalmasabbja, az intelligens logisztikai megoldások fejlesztésében pedig piacvezető. A szingapúri kiállítás a miniállam földrajzi helyzete, elosztóközponti szerepe miatt régóta népszerű a hazai cégek körében, ám maga Szingapúr is konkrét lehetőséget jelent: mivel területe nem elegendő ahhoz, hogy az összes szükséges élelmiszert megtermelje, az ország erősen függ az importált alapanyagoktól, különösen húsoktól, zöldségektől és gyümölcsöktől.
Az FHA standján magyar gasztronómiai csúcstermékeket, többek között mangalicahúst, sajtkülönlegességeket, táplálékkiegészítőket és prémium borokat ajánlanak a hazai kiállítók a beszerzők figyelmébe az Agrármarketing Centrum közösségi standján. Az eseményen a hat kiállító portékái mellett az Agrármarketing Centrum exportfejlesztési üzletága, a Hungarian Food Business Program is jelen van, melynek keretében folyamatosan regisztrálják a térségből a magyar termékek iránt érdeklődő potenciális beszerzőket.
Kapcsolódó cikkeink
Hungarian Food Business Program – mérlegen 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vilniusban és Rigában is beleharaptak a magyar tojásfehérje szeletekbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
