Magyar Kincsek sorozatot indít a Magyar Termék
Új eseménysorozatot indít a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. A Magyar Termék tanúsító védjegyrendszert működtető társaság Magyar Kincsek néven szervez túrákat. Ezeken kiemelkedő hazai kulturális, természeti, történelmi értékeket mutat meg az érdeklődőknek.
Az egynapos programokon egy-egy régió kincseiből válogatnak, ezek között van olyan lélegzetelállító helyszín, amelyet még a szomszéd településen élők közül is kevesen tudnak, más esetben pedig például egy híres épület ismeretlen részébe kalauzolják el a velük tartó partnereket, illetve mindazokat, akiknek az érdeklődését fel akarja kelteni a Magyar Termék védjegyekben rejlő lehetőségekre
Benedek Eszter ügyvezető szerint az új kezdeményezéssel túl akarnak lépni a szokásos ügyfélrendezvényeken, és fel akarják hívni arra a figyelmet, hogy sok olyan „Magyar Kincs” van, amely érdemes arra, hogy szélesebb körben is megismerjék, csak meg kell találni és népszerűvé kell tenni őket. Másfelől pedig még a legismertebb „Magyar Kincseknek” is vannak olyan értékeik, amelyek bemutatásával növelhető a vonzerejük.
Az ügyvezető szerint így kapcsolódik a Magyar Kincsek programsorozathoz a Magyar Termék tanúsító védjegy, hiszen ennek is az a célja, hogy a megbízható hazai termékeket és szolgáltatásokat megmutassa és népszerűbbé tegye a vásárlók körében. Védjegyhasználóik között nagy, ismert márkák ugyanúgy megtalálhatók, mint kisebb, de ugyancsak megbízható hazai termékek. Előbbieknek a tanúsító védjegy megerősítést ad, utóbbiak pedig az emblémával bekerülhetnek egy olyan márkacsapatba, amelybe csupán a saját marketinglehetőségeik révén nehezen tudnának.
A lábatlani székhelyű MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. a Magyar Kincsek nyitórendezvényén a saját környékére kalauzolta el a partnereit, úgy megmutatva az esztergomi bazilikát, ahogyan azt csak kevesen láthatják, valamint a Gerecse hegység szívében egy olyan ámulatba ejtő kőfejtőbe vitte el az érdeklődőket, amelyet még a helyiek közül is csak kevesen ismernek.
Benedek Eszter a Magyar Kincsek eseménysorozat következő állomásainak kiválasztásában számít a védjegyhasználóik javaslataira is, hiszen a helyben élők tudják a legjobban, hogy a környékük milyen kincseket rejt. A következő túra a tervek szerint még a nyáron „Halországba”, valamint az egyik legszebb hazai kastélyba és angolparkba vezeti majd az érdeklődőket.
Kapcsolódó cikkeink
Hazai termékekkel lehet nyerni a Rossmannban
Közös nyereményjátékot indít a drogériában is megtalálható magyar termékek népszerűsítéséért…
Tovább olvasom >A MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatallal
Az Oktatási Hivatallal kötött együttműködési megállapodást a MAGYAR TERMÉK Nonprofit…
Tovább olvasom >Idén is szakmai konferencia keretében adtuk át az Év promóciója díjakat
Április 18-án került megrendezésre a már hagyományosnak számító „Év promóciója…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >