Magyar kezdeményezésre változik a mézjelölés az Európai Unióban
Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban – közölte Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy hazánk még 2019 novemberében tett javaslatot a méz irányelv módosítására, ami a származásjelölés szigorítására vonatkozott. A magyar kezdeményezésről most az Európai Bizottság és az Európai Parlament között is megszületett a megállapodás. A hazánk céljainak és a gazdák érdekeinek megfelelően, így egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek, milyen arányban találhatók meg az adott termékben. A jövőben minden származási országot fel kell majd tüntetni csökkenő sorrendben a mézkeverékek címkéjén a pontos százalékarányok megjelölésével. Emellett pedig további intézkedési lehetőségek is a nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak majd. Ennek értelmében például a 30 grammnál kisebb csomagok esetén a származási országok neve kétbetűs ISO-kóddal is helyettesíthető – tette hozzá.
Nagy István kifejtette, a szigorításnak köszönhetően a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket
Ezek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, hanem a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, az unión kívülről érkező mézek elleni fellépést. Az agrártárca elkötelezett a mézhamisítás elleni küzdelemben, és kiemelt figyelmet fordít a méhészeti ágazat támogatására – hangsúlyozta Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
