Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapott az Auchan munkatársa
A Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapta meg Oroszi László, az Auchan kiszállítási munkatársa. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhat éve hirdette meg az Európai Kereskedelem Napját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére a hazai gazdasági életben. Mint minden évben, idén is ebből az alkalomból adták át a szakma két legrangosabb kitüntetését, a Klauzál Gábor-díjat és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat.
Az Auchannál a pandémia okozta rendkívüli helyzet felgyorsította az online kereskedelem jelentős invesztícióval járó bővítését és fejlesztését, ami a nyáron országosan elérhetővé vált. Éppen ezért nem véletlen, hogy az Auchan jelöltje az online területről érkezett, hiszen ennek az értékesítési csatornának nagyon felértékelődött a szerepe a járvány miatt.
Oroszi László az Auchan online kereskedelmének meghatározó szereplője, az indulás óta ezen a területen dolgozik. Fő feladata a rendelések házhozszállítása, ezért a vásárlók számára ő az Auchan egyik „nagykövete”.
Kapcsolódó cikkeink
Megint jönnek, ropogtatnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy hét múlva nagypéntek: megindult a húsvéti bevásárlási szezon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kiugrási lehetőség a magyar kisvállalkozásoknak: helyi élelmiszerek országos programban kerülhetnek az Auchan polcaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

