Magyar Hagyományok és Pálinkafesztivál Győrben
A népzene és a néptánc kerül a középpontba a szeptember 16. és 18. között tartandó Magyar Hagyományok Fesztiválján a győri Dunakapu téren, a rendezvénnyel egy időben tartják a kilencedik Pálinkafesztivált, amelyen mintegy háromszáz féle nedűt lehet megkóstolni – tájékoztatta a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az MTI-t.
Serfőzőné Tóth Andrea a programokat részletezve elmondta, hogy a hagyományok fesztiválja pénteken délután felvonulással indul: a Magyar Dudazenekar a Megyeházától a Baross úton keresztül vonul a Dunakapu térre, ahol koncertet adnak és táncházat rendeznek. A Magyar Dudazenekar 1989-ben alakult meg, azóta idehaza és külföldön is rendszeresen fellépnek.
Az este nyolc órai megnyitót követően Rendhagyó Prímástalálkozó lesz, amelyen a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei – Korpás Éva, Tintér Gabriella, Balogh Kálmán, Both Miklós, Doór Róbert, Dresch Mihály, Lakatos Róbert, Mester László, Pál István Szalonna és Vizeli Balázs – muzsikálnak együtt. Különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene.
Aznap este a győri kulturális élet egyik meghatározó népzenei együttese, a Cserefa zenekar moldvai zenéket ad elő és táncházat tart a Köcsögök és Dudák táncegyüttessel.
Szombaton délelőtt néptáncfelvonulást tartanak, a menetben a Szanyi és a Szili Néptáncegyüttesek gyermekcsoportjai vonulnak a Megyeházától a Dunakapu térre, ahol győri, környékbeli és rábaközi néptáncsoportok lépnek fel. Az estét Herczku Ági és a Banda, valamint a Margaret Island zenekar koncertjei zárják.
Vasárnap délelőtt a legkisebbeké lesz a főszerep: Gulyás László vándorgarabonciás mesél nekik. Délután a 2013-ban alakult, fővárosi Tázló együttes mutatja be a moldvai csángó népzene változatos világát. Őket követi Pálházi Bence Bandájának koncertje, a vasárnap estét Szabó Balázs és Bandája zárja.
A Pálinkafesztiválon mintegy háromszáz féle pálinkát lehet majd kóstolni, amelyek közvetlenül a pálinkát előállító manufaktúrákból, illetve cégektől érkeznek. A kiállítói házakban pálinkafőző-mesterekkel és szakértőkkel is alkalom nyílik majd a beszélgetésre.
A három nap alatt a Dunakapu téren folyamatosan lesz kézműves és népi játszóház, de kézműves bemutatókat is rendeznek, amelyeket az ország különböző pontjairól érkező mesterek mutatnak be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Két napig Korea a Margit-szigetre költözik: indul az ingyenes KoreaON 2025 kulturális fesztivál!
A budapesti nyár idén is elhozza a KoreaON kulturális fesztivált,…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >