Magyar Fürdőszövetség: hagyományteremtő kezdeményezés

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 09. 00:00

A Magyar Fürdőkultúra Napja, Strandok Éjszakája és Fürdővárosok kupája – e három rendezvénnyel szeretné még népszerűbbé tenni intézményeit a Magyar Fürdőszövetség.

Hagyományteremtő rendezvényhez kérte a fürdők csatlakozási szándékát a Magyar Fürdőszövetség. Idén október 9-én rendeznék meg először a Magyar Fürdőkultúra napját, melyet ezt követően minden év októberének második szombatján ünnepelnének. Vancsura Miklós, a szervezet ügyvezető elnöke elmondta, a rendezvény célja a magyar fürdőkultúra értékeinek bemutatása, a fürdők népszerűsítése. A programhoz csatlakozó strandokban, gyógyfürdőkben és wellnessfürdőkben különféle kulturális rendezvények várják majd a látogatókat.
A szövetség elnöke megjegyezte, a csökkenő bevételek, az alulfinanszírozottság és a kusza szabályozási környezet ellenére a hazai gyógyfürdők még mindig a magyar turizmus húzóágazatának számítanak. Mint mondta, évente körülbelül 50 milliárd forintos bevételt termelnek. egységes szabályozással, kiszámítható finanszírozási és feltételrendszerrel Európa valódi gyógyvíznagyhatalmává válhatna az ország.
A szövetség kezdeményezésére egy több állomásból álló rendezvénysorozat indul el idén augusztus 13-án, Strandok Éjszakája címmel. Az esemény nyitónapja egybeesik az egyik leglátványosabb égi jelenséggel, a nagy augusztusi csillaghullással. A Föld ekkor éri el a Perseida meteorrajt, így a látogatók éjszaka, a medencéből kémlelhetik az eget. A rendezvénysorozat egy hónapig tart. A fürdőzőknek ezalatt egy játékot is indítanak: ha legalább öt fürdőbe elmennek, egy sorsoláson vehetnek részt, ahol 10 darab VIP belépőt nyerhetnek, amellyel egy éven át ingyen látogathatják az adott fürdőket. A sorsolás időpontja október 9-én, a Magyar Fürdőkultúra napján lesz.
Jövő évre is tartogatnak meglepetést: 2011 júniusában indul a Fürdővárosok Kupája, melynek célja a strandsportágak (strandröplabda, strandfoci, stb.) népszerűsítése, új játékok megismerése – írja a nepszava.hu.




Kapcsolódó cikkeink