Magyar élelmiszeripari sikerek Japánban
Harminckilencedik alkalommal rendezték meg Tokióban a Foodex élelmiszeripari szakvásárt. Ázsia egyik legrégebbi kiállításán a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) idén először szervezett közösségi megjelenési lehetőséget a magyar vállalatok számára. A 78 országból érkező 2808 kiállító között 13 magyar cég volt jelen, amelyek a jövőben Japánt is szeretnék exportpiacaik között tudni. A magyar standon látogatást tett a Japánban tárgyalásokat folytató Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára is.
A Foodex élelmiszeripari kiállításon a HITA első alkalommal, egy 24 négyzetméteres közösségi standdal vett részt. a rendezvény kiváló alkalmat jelentett a 13 magyar cég számára, hogy felmérjék termékük megfelel-e a japán piac újdonságigényének, illetve a termékminőség és a csomagolás terén egyaránt megmutatkozó, kifejezetten magas minőségi követelményeknek.
A főképp japán, illetve más ázsiai országból érkező vásárló megismerkedhetett a magyar hústermékekkel, lekvárokkal, mézzel, dióval, ételízesítőkkel, almaalapú édességekkel, fagyasztott zöldség és gyümölcstermékekkel, lúgos ásványvízzel, illetve borokkal.
A mangalica hús- és húskészítmények egyre népszerűbbek az újszerű és egészséges termékek iránt nyitott japán fogyasztók körében. A lekvárokat és mézkülönlegességeket is sokan megkóstolták, de volt olyan látogató is, aki inkább a gulyáskrémet, illetve Erős Pistát választotta.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >