Magyar Élelmiszerbank: 100 ezer konzervet készítettünk elő a menekülteknek
A Magyar Élelmiszerbank legújabb programja azokat a karitatív szervezeteket segíti, akik az ukrajnai háború elől menekülőket szállásolnak el. Tartós élelmiszerrel, bébiétellel, higiéniai termékekkel és édességgel is segítik a menekültek befogadását.

100 ezer konzerv a menekülteket befogadó szervezeteknek
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület hazánk egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete. Immár tizenhetedik éve kutatják fel és gyűjtik össze gyártóktól és kereskedelmi láncoktól a feleslegessé vált, de még fogyasztható készleteket. A jellemzően lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékekkel rászoruló embereknek, családoknak nyújtanak segítséget, évente mintegy 8 millió kilógramm élelmiszert mentenek, melyet karitatív partnerszervezeteik közreműködésével osztanak szét, közel 250 ezer rászoruló között. Nem volt kérdés, hogy állandó tevékenységük mellett, az orosz-ukrán konfliktus miatt otthonukat elhagyni kényszerülőket, illetve az őket ellátó, elszállásoló karitatív szervezeteket is segítsék, támogassák.
„A háborús konfliktus kirobbanásakor azonnal megkerestük élelmiszergyártó és forgalmazó partnereinket, és örömünkre már akkor 30 vállalat jelezte segítő szándékát, azóta pedig még többen csatlakoztak az akcióhoz. A gyorsan fogyasztható, könnyen szállítható élelmiszereket közvetlenül a továbbutazókat ellátó segélyszervezetekhez irányítjuk, nekik ugyanis főleg ilyen termékekre van szükségük. De önkénteseinkkel több mint 100 ezer konzervet is felcímkéztünk, amivel elsősorban a szállásolásban és meleg étkeztetésben szerepet vállaló szervezeteket segítjük. Folyamatosan várjuk az ilyen befogadóhelyek jelentkezését”
– mondta az egyesület elnöke, Cseh Balázs.
A termékekre pályázhat minden olyan Magyarországon bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet, akik legalább 30 fő menekült folyamatos lakhatását biztosítják (lehet tranzit jelleggel is), de az elbírálás során előnyt élveznek azok, akiknek legalább 50 ellátottjuk van. A pályázat benyújtása és elbírálása folyamatos, a kiválasztott szervezeteket pedig emailben értesítik az aktuálisan rendelkezésre álló készletekről.
A pályázatról, és a pályázás feltételeiről bővebb információ a www.elelmiszerbank.hu oldalon található.
Kapcsolódó cikkeink
Már közel 40 ezer adag ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank és a Wolt közös projektje
Már csaknem egy éve fut a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és…
Tovább olvasom >Ukrajnában több mint kétéves csúcs után mérséklődött az éves infláció júniusban
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult…
Tovább olvasom >Megosztó alku: nő az ukrán mezőgazdasági termékek uniós importkvótája
Az Európai Unió új megállapodást írt alá Ukrajnával, amely több…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >