Magyar borok és ételek mutatkoznak be Londonban
A hétvégén, pénteken és szombaton magyar borok és ételek, valamint a magyar kultúra képviselői mutatkoznak be a brit fővárosban, az I. Londoni borfesztiválon – közölték az esemény sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Somogyi Péter, a fesztivál igazgatója, szervezője elmondta: a gasztronómiai eseményen több mint 50 magyar borászat képviselteti magát, illetve bemutatják például a mangalicából készült termékeket. Esténként pedig magyar együttesek koncertjei lesznek.
A fesztivál két napján mintegy 3 ezer résztvevőre számítanak a szervezők, az érdeklődők fele Londonban élő magyar lehet. A másik 50 százalékot a helyiek és a brit fővárosban élő külföldiek adhatják.
A fesztivált magánfinanszírozásban szervezték, a Magyarországról utazó résztvevőknek nem kerül pénzébe a bemutatkozás. Az esemény költségeit a tervek szerint a jegybevételek fedezik, egy jegy 16-39 fontba kerül – mondta Somogyi Péter. Az elképzelések szerint jövőre is megrendezik Londonban a borfesztivált, illetve hasonló eseményt máshol is terveznek.
Ducsai-Oláh Zsanett, a rendezvény szakmai partnerének, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak a vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a eseményen bemutatkozik az Áldomás, a termelők és az állam összefogása nyomán létrehozott ernyőmárka. A márkához csak olyan termékek tartozhatnak, amelyek megfelelnek a szigorú minőségi követelményeknek, illetve GMO-mentesek, nem tartalmaznak mesterséges adalékanyagokat és végigkövethető a termék előállításának folyamata. A védjegyet már több mint 80 termék szerezte meg, ezek közül 23 piacképes.
Úgy vélte, a magyar élelmiszerek esősorban a magas minőséget képviselő áruk között lehetnek versenyképesek.
Bödő Sándor, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének minőségirányítási tanácsadója kiemelte: a sokáig feledésbe merült mangalicatermékeket vissza kell vezetni a piacra, újra meg kell ismertetni a fogyasztókkal bel- és külföldön. Ennek egyik állomása a londoni borfesztivál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >