Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége: sok bolt van most nagy bajban
Néhány bevásárlóközpontban a rendkívüli körülmények miatt például a nyári időszakban a közös területek hőmérsékletét néhány fokkal megemelték, erről tájékoztatták az üzleteket is és kérték az együttműködésüket oly módon, hogy a saját üzleteikben is vegyék fel a hőfokot – árulta el a Pénzcentrumnak a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ).

Sok bolt nem bírja az emelkedő rezsiköltségeket
Ez a lépés azonban csak a jéghegy csúcsának látszik, lapunk ugyanis iparági forrásokból úgy értesült, bérlői oldalról komoly gondokat jelent a gyenge forint, és a soha nem látott energiaár-drágulás, ami odáig vezet, hogy gyakorlatig már minden magyar és nemzetközi cég a bezárandó üzleteket és elbocsátható munkaerőt vizsgálja, de leginkább a magyar divatipar szereplői táncolnak a szakadék szélén.
A jelenleg ismert energiaválságot a hazai plázák, és az abban üzemelő boltegységek sem ússzák meg. Mind az áram, mind pedig a gáz ára az egekben, a megszorítások pedig már a nyáron is érezhetőek voltak. Ahogy az a Pénzcentrum az MBSZ-től megtudta, „néhány bevásárlóközpontban a rendkívüli körülmények miatt például a nyári időszakban a közös területek hőmérsékletét néhány fokkal megemelték”, ami már akkor egyértelmű jele volt annak, hogy az energetikai helyzet teljesen más, mint amit eddig ismertünk.
A gigaépületeknek szerencséjük, hogy a szövetség szerint a bevásárlóközpontok között a fenntarthatósági stratégia kidolgozása már a közelmúltban megtörtént. Sőt, az Az átfogó kép azt mutatja, már régóta kiemelt fontossággal bír az üzemeltetés során az energia takarékosság és a zöld irány, például: a LED-es fejlesztések 5-10 éve folynak a bevásárló központokban, ahol korszerűbb, energiatakarékos és sok esetben zöldebb technológiákat és gépészeti berendezéseket alkalmaznak.
És hogy mindennek fényében mégis mi várható? A Pénzcentrum cikke a témában itt olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének állásfoglalása a kereskedelmi rendeltetésű ingatlanokra vonatkozó rendeletmódosítás kapcsán
Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” Kormányrendelet módosításának tervezete, amely…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >Európai Kereskedelem Napja: átalakul a szektor
Huszadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, amelyen a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb akvizícióra készül a Lidl és Kaufland tulajdonosa
A Schwarz Csoport gyártóvállalata, a Schwarz Produktion bejelentette, hogy felvásárolja…
Tovább olvasom >Új funkciókkal egészül ki a Glovo alkalmazása
A felhasználóknak nyújtható még személyre szabottabb élmény érdekében teljesen átalakítja…
Tovább olvasom >59,4 millió euróból bővíti az Arla a krémsajtgyártást Dániában
Az Arla Foods 59,4 millió eurós beruházást jelentett be a…
Tovább olvasom >