Magyar befektetőkkel épül pezsgő- és borgyár Romániában
Magyarországi befektetői konzorcium a romániai Szilágy megyében, Kárásztelken borászatot épít, ahol elsősorban a pezsgőket és a gyöngyöző borokat állítanak majd elő. Az előzetes becslések szerint a karásztelki borászatból évente 70 ezer palack tradicionális pezsgő, 50 ezer palack gyöngyöző bor, valamint 90 ezer palack bor kerül majd ki.
A pannonhalmi borvidéken is érdekeltséggel rendelkező beruházók már befejezték 22,4 hektár szőlő telepítését. Ambrus János szőlész-borász, a kárásztelki beruházás szakmai igazgatója a Krónika című lapnak elmondta, hogy Kárásztelek határában hosszú időn át nagy területeken termelték a szőlőt a szilágysomlyói Silvania pezsgőgyár számára. Az üzem az 1990-es évek elején csődbe ment, és mivel megszűnt a szőlő felvevőpiaca, a szőlészet hanyatlásnak indult a térségben.
Ambrus János elmondta, hogy a borászat létrehozásához az Európai Vidékfejlesztési Alapból nyertek támogatást. A 2,7 millió euró (800 millió forint) összértékű beruházás költségeinek nagyjából a felét állta az EU, a 2011-ben végrehajtott ültetéshez pedig a romániai Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen keresztül bonyolított szőlőtelepítési támogatást vették igénybe, melynek összege hektáronként 13 850 euró volt.
A borászat megépítését és felszerelését a tervek szerint 2013 januárjáig befejezik. Királyleánykát, rajnai rizlinget és pinot noirt telepítettek a gyár körül teraszosan kiképzett szőlőbe, melynek a legjavát használják majd pezsgőalapanyagként. Jobb évjáratokban csendes borokat is készítenek, azonban ez előreláthatólag nagymértékben függ majd a környéken jellemzően változékony hőmérsékleti és csapadékviszonyoktól.
A beruházók becsléseik szerint 2017-től a kárásztelki borászatból évente 70 ezer palack tradicionális pezsgő, 50 ezer palack gyöngyöző bor, valamint 90 ezer palack bor kerül majd ki – írja a privatbankar.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >