Magosz: nem lehet felkészülni az EU Közös Agrárpolitikájára
Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld Megállapodás szerint kell kialakítani, mert ehhez egy teljesen új technológiára lenne szükség a mezőgazdaságban – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elnök elmondta, az új szabályozás azzal járna, hogy gyakorlatilag a „saját piacainkon veretnek agyon bennünket”. Ez azt jelenti, hogy nagyon szigorú szabályokat fogalmaznak meg a gazdálkodás terén, miközben az Európai Unió legnagyobb befektetői a harmadik világ országaiból korlátlanul hozhatnak be terményeket. Ilyen körülmények között pedig a magyar mezőgazdaság képtelen labdába rúgni – fűzte hozzá.
Az új szabályok tartalmazzák például azt, hogy 50 százalékkal kell csökkenteni a felhasználását a növényvédő szereknek, a műtrágyának és az antibiotikumoknak, de előírják a vetésforgókat, illetve a különböző haszonnövények egymás melletti termeszthetőségét is. „Tehát olyan változásokat követelnek tőlünk, amikre képtelenség felkészülni” – hangsúlyozta, hozzátéve, ez durva támadás a gazdák ellen.
Jakab István kiemelte, azt kérik, hogy a szigorú uniós szabályokat a harmadik világ országaiból beérkező áruk esetében is alkalmazzák, hiszen csak így lesznek azonos feltételek a piacon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
13 százalékkal csökkent a szójabab ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kiszivárgott dokumentum: az EU szigorítana, miközben a tudomány az ártalomcsökkentés mellett érvel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Traktorokkal vonultak a gazdák az Európai Parlament elé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >