Magosz: idén több mint 600 tonna búzaadományra számítanak a Magyarok Kenyere programban
Eddig mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak; és a szervezők idén a 600 tonnát jelentősen meghaladó adományra számítanak – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Jakab István hozzátette: Kárpátaljáról 104 tonna gabona gyűlt össze, ez több mint ezer gazda adománya. Ha kevés is van, adnak belőle, mert tudják, hogy mekkora segítséget jelent – mondta.
Felidézte: 2011-ben, a kezdeményezés indulásakor 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák, tavaly pedig már 605 tonnát. Az adományozók létszáma néhány százról több ezerre nőtt.
A Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Magyarok Kenyere program 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült – mondta. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés emberek tömegét, gazdák jelentős részét mozgatja meg, mindenki önkéntes munkában, önkéntes adományát adja. Jelentős eredménynek nevezte az összefogást, azt ahogy a gazdák segítenek, a malmok ingyen őrölnek, a költségeket a kamara és a Magosz állja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra sincs megállapodás, óriási gazdatüntetés jöhet Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jó hír: nem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A hazai gyártó, forgalmazó és kereskedő vállalkozások szerint az EPR-díjak esetleges jövő évi emelésének inflációnövelő hatása lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Küszöbön áll a műhús betiltása Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatósági ellenőrzések és jelentős árcsökkenések az árréscsökkentésben érintett termékeknél – közölte a KIM államtitkára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

