Magosz: az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka lehet a veszteség
Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Az elnök, aki egyben az Országgyűlés alelnöke elmondta, az ország nagy részén aszály van, s ezt a hétvégi esőzések sem mérsékelték; körülbelül 100-150 milliméternyi csapadékra lenne szükség.
Hozzátette, jelenleg az is elképzelhető, hogy a fent említettnél lényegesen nagyobb lesz a kár, mert a klímaváltozás hatására nem akkor és nem abban a mennyiségben érkezik a csapadék, ahogy megszokták.
Az elnök szerint a helyzetet azonnal kezelni kell, s meg kell oldani az aszályos területek öntözését.
Tavaly, az előző évvel azonos mennyiségű 5,246 millió tonna búza termett Magyarországon az egy évvel korábbinál 6,5 százalékkal nagyobb 1,03 millió hektárnyi vetésterületen. A kalászos gabonából összesen 1,3 százalékkal nagyobb területen 5,0 százalékkal kisebb termést takarítottak be, mint az előző évben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: 2030-ra Európa dobogósa lesz a magyar agrárium
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

