Magfrut: jó értékesítési lehetőség a magyar zöldségnek és gyümölcsnek
Magyarországról többek között spárgát, sárgadinnyét, körtét, meggyet és különféle salátákat szállíthatnának nagy mennyiségben a magyar termelők Olaszországba, de Nyugat-Európa számos más államába is – mondta Luciano Trentini, a Magfrut szaktanácsadója csütörtökön Budapesten, az olaszországi Cesenában évente kora ősszel megrendezésre kerülő zöldség-gyümölcs technológiai és kereskedelmi szakvásár bemutatóján.
Luciano Trentini, aki egyben az olasz zöldség-gyümölcs termesztők szakmai szervezetének nemzetközi képviselője is, arról beszélt a cesenai bemutató kapcsán, hogy a válság miatt az unió nyugati országaiban csökken a zöldség- és gyümölcstermesztés. Így a termelés sok esetben az unió keleti, újonnan csatlakozott tagországaiba tevődik át, ami számos új lehetőséget kínál a magyar termelők számára is – jegyezte meg az olasz szakember.
Szerinte a már meglévő termelési együttműködéseket ki lehet szélesíteni, amire jó alkalmat kínál a cesenai szakkiállítás, ugyanis a szóban forgó árumustrán a kiállítás három napja alatt mintegy 20 ezer látogató fordul meg. A kiállításon több mint 700 cég mutatja be szolgáltatási és termékkínálatát. Az idén a Magfrutot 29. alkalommal tartják meg Cesenában szeptember 26-28. között. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >