Magazin: Saját füstölés catering ízekkel
2010-es adatok szerint több mint 110 cateringcég működik Magyarországon, ám közülük egyetlen gyárt kereskedelmi mennyiségben élelmiszer-termékeket saját neve alatt. A La Fiesta füstölt töltelékes termékeket és sonkákat készít és lát el logójával, amik legnagyobb hányada rendezvények ételsorainak válik kedvelt elemévé.
– 15 éve, rögtön a cég indulásakor kezdtük a házi húsáruk előállítását – meséli Kovács László, a cég ügyvezető-tulajdonosa. – Az akkori 100 kilónak ma már a sokszorosát gyártjuk, 2 és fél tonnát évenként, saját konyhánkban feldolgozva az alapanyagot. Gyerekkoromtól fogva izgat az ízek világa, és néhány kollégámmal együtt még most is folyamatosan kutatom a sonkafüstölés és -szárítás apróbb-nagyobb titkait. Akad, hogy véletlenül lelünk rá valamilyen különleges ötletre: egy gasztronómiai műsorban említette például egy neves magyar termelő, hogy szárítás előtt a zsírba, amivel a sonka húsos részét kell bekenni, rizslisztet kever – ezt most mi is kipróbáltuk. A szalámi és kolbász után most disznósajtot is elkezdtünk tölteni, persze az utóbbi esetében nem a klasszikus hozzávalókat használva, hiszen a bőrt és a porcokat ma már kevesen eszik meg.
A cégvezető megszólalásaiban MVI-elnökként is rendszeresen kiemeli a kézműves termékek szerepét a gasztronómiában, és büszke rá, hogy a La Fiesta márkanév alatt a kifinomult ízlésnek is megfelelő, saját húsárút kínálhatnak partnereiknek. A sonkák, szalámik, kolbászok készítését nem a haszon motiválja, sokkal inkább az egyediségükben rejlő, a márkanevet is erősítő lehetőségek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Catering a köbön – A nap videója
Szakácsok és pincérek csapata készít és szolgál fel naponta háromszor…
Tovább olvasom >Balatoni szállásárak 2025-ben: mérsékelt drágulás, de a főszezon még hozhat meglepetéseket
Ahogy közeledik a hosszú hétvége és az előszezon, egyre többen…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >