Magazin: Pékek krémje
A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje 90 nm-es standon képviselte a sütőipari szakmát a SIRHA-n. Három nap alatt a rend tagjain kívül közel harmincan segítették a sikeres megjelenést: iskolák szakoktatói, tanárai, diákjai. A megjelenés célja a sütőipar múltjának, jelenének és jövőjének illusztrációja volt – nemcsak a termékeken, hanem bemutató sütéseken, illetve az események folyamatos szakértő kommentálásán keresztül is. A hagyományőrző testület a bemutatókkal és az innovatív termékek szemléltetésével – nemcsak itt, de számos más jelentős rendezvényen – az oktatás fontosságát is ki kívánja emelni, hangsúlyt fektetve a megfelelő utánpótlás kinevelésének kérdésére.
Az intézményi irányítást állásfoglalásával gyakran segítő, komoly rangú szervezet képviselői ezúttal arra is büszkék lehettek, hogy egyik tagjuk a kategória termékdíját is elnyerte a kiállításhoz kötődő termékversenyen (lásd külön beszámolónkat!). Termékeik minőségének fokjelzője az is, hogy a rend a SIRHA-n kötött együttműködési szerződést a Zserbóval és egy szállodalánccal.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >