Magazin: Ötödik sebességbe kapcsol a virsli

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 25. 07:48

Egész évben kedvelt, nagy készítménykategória a virslié, amelynek fogyasztása szilveszter éjjelén éri el a csúcsot. A gyártók főként bolti eszközökkel, promóciókkal készülnek erre a rövid szezonra. De ott lesznek a pultokban a közelmúltban bevezetett újdonságok is, melyek úgy alkalmazkodnak a felgyorsult világ támasztotta igényekhez, hogy eközben a korszerű táplálkozási elvárásoknak is megfelelnek.

 

Jó éve volt 2015-ben a virslipiacnak. Az idei első félévben viszont, 2015 első félévével összevetve, alábbhagyott ez a lendület, amiben elsősorban az alacsonyabb árkategóriájú termékek eladásainak csökkenése a „ludas”. Mindazonáltal a kategória fő szezonja az év vége.

virsli_szoja

Nőtt a diszkontok súlya

Az elmúlt évek növekedését főként a Private Label kategória biztosította. Térnyerésük folyamatos volt, 2010-hez viszonyítva több mint 11 százalékpontot nőtt mennyiségi részesedésük, tudjuk meg Szántó Zoltántól, a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzserétől.

– Alapanyag-megoszlás szempontjából nagy változás nem látható: a sertésalapú virslik volumene és értéke is stagnál – elemzi tovább a piacot. – Mennyiségi részesedésük 2016 első félévében 43% körül alakult, míg arányuk az eladásokból értékben 51,5% volt. A baromfi alapú virslik az eladások volumenének nagyjából 55%-át jelentik, míg a tisztán marhahúsból készült virslik mennyisége továbbra is elenyésző.

A néhány éve még első számú csatornának számító hipermarket aránya lecsökkent a virslieladásokban, ma már a diszkont található vezető szerepben.

– A fogyasztókat számos akció és termék veszi körül az üzletek polcain, tapasztalataink szerint a megfelelő ár-érték arány az egyik legalapvetőbb döntési pont – mondja Szalayné Szilvágyi Erzsébet, a Sága Foods Zrt. kereskedelmi vezetője. – A fogyasztók többsége még mindig az önkiszolgáló pultokban vásárolt készítményeket részesíti előnyben, ennek egyik oka lehet, hogy az élelmiszerek körében egyre nagyobb kereslet mutatkozik a speciális igényeknek megfelelő, minőségi termékek iránt. Az előre csomagolt ételek esetében minden szükséges információ a fogyasztók rendelkezésére áll, így aki táplálékallergiával vagy -intoleranciával küzd, az is bátran választhat és biztosan talál megfelelőt a mi termékeink között is.

Fogyasztáshoz igazítva

A szilveszteri szezonra minden gyártó kiemelt figyelmet fordít, számos akcióval készülnek az üzletek is, ezek lehetnek összecsomagolások vagy promóciós árak.

A Sága egész évben a virslikategória meghatározó szereplője, de az igazi szezon számára is mindenképpen a szilveszter környéki időszak.

– A 2015-ös év végi szezon jól sikerült, az értékesítési eredményeink megfeleltek az elvárásainknak. 2016 eddigi időszakában sincs okunk panaszra, hiszen az EB-re bevezetett, limitált kiadású Snacki&Góóól! termékünk nagy sikert aratott a fogyasztók körében – újságolja Szalayné Szilvágyi Erzsébet. – Ősszel két új virslit vezetünk be a piacra. A Frankfurti klasszikus és Frankfurti Piccolo virslik a közkedvelt Sága-ízvilágot hordozzák. A kellemesen fűszerezett, füstölt roppanós termékek pulykahúsból készülnek, laktóz- és gluténmentesek, valamint nem tartalmaznak hozzáadott szóját.

A 15 éve töretlen népszerűségnek örvendő Füstli termékcsaládjuk mellé kifejlesztett újdonságaik létező fogyasztói igényekre válaszoltak, ezért is lettek sikeresek a piacon. A tavaly bevezetett, és több elismerést is besöpört Snacki&GO! például abból indul ki, hogy a mai fiatalok jellemzően kevés időt szánnak főzésre, folyamatos mozgásban vannak, szeretik a szabadidős elfoglaltságokat, intenzív társasági életet élnek, és előnyben részesítik a snack kategóriába sorolt termékek fogyasztását. Fini Mini termékeik pedig a gyerekek ízlésvilágához alkalmazkodnak, a felső kategóriás Royal Bécsi Ínyenc virsli pedig a legkényesebb ízlésnek is megfelel.

– Az idei évben is eladáshelyi eszközök kihelyezésével és a láncok saját akciós újságjaiban történő hirdetések segítségével fogjuk megszólítani a fogyasztókat – jelzi a kereskedelmi vezető. – Ezek mellett nyomtatott formában női magazinokban, szakmai lapokban fogunk megjelenni. Webes felületeken, saját honlapunkon és Facebook-oldalunkon, valamint receptajánló és női oldalakon is tervezünk kommunikálni.

Eltérő igények, eltérő márkák

A Pick Szeged Zrt. a virslikategóriában több márkával is jelen van. Ezek kommunikációja nem kifejezetten egy termékre vagy kategóriára fókuszál, hanem a márka imázsépítésén keresztül a portfólió teljes egészére.

Így az összes termékkategóriát érinti például a PICK-termékek csomagolásának megújulása, ami a márka 3 fő értékét tükrözi vissza: hagyomány, magas minőség és magyar származás.

– Az új arculat a piaci elvárásoknak megfelelően úgy ad egységes megjelenést a márkának, hogy közben azt a konkurens termékektől markánsan megkülönbözteti – hangsúlyozza Szántó Zoltán. – Fontos újdonság, hogy a csomagolásokon a termékelőnyöket, illetve allergén információkat is kommunikáljuk.

A csomagolásváltást ősszel nagyszabású, integrált kampány kíséri, melynek során szeretnék felhívni a fogyasztók figyelmét a széles PICK-szortimentre, a megújuló csomagolásra és a termékek mind gyakoribb fogyasztására.

Bár a PICK-márkás virslikből a tavalyi év végén 16%-kal értékesítettek többet, mint 2014 végén, új termékeket ezúttal nem itt, hanem egyrészt a felvágottak között (PICK Mediterrán szelet), másrészt pedig a párizsi szegmensben (PICK Sajtos-snidlinges párizsi, valamint PICK Szalámis párizsi) vezetnek be. Ezen kívül egyes közkedvelt, nagy forgalmú csemegepultos párizsi termékek (PICK Borjú párizsi és PICK Chilis Zöldfűszeres párizsi) önkiszolgáló kiszerelései is megjelennek az üzletekben.

Szintén zajlik a HERZ márka újra bevezetése. A kampány az egyre jobban megismert fiatal, igényes, aktív társasági életet élő célcsoportot szólítja meg innovatív eszközökkel.

– A minőséget előnyben részesítő fiatal célcsoportunk nem elhanyagolható jellemzője a gyorsaság, mely az étkezési szokásokban is megfigyelhető – mondja a senior termékmenedzser. – A finom, de rövid idő alatt elkészíthető tápláló étkezésre adunk alternatívákat a következő időszakban bevezetésre kerülő HERZ-virsliportfólióval. Az új kiváló minőségű HERZ-virslik magas hústartalommal és egyedi fűszerezettséggel készülnek. Az alapíz a HERZ Frankfurti, melynek sajtdarabkákkal ízesített változata a Sajtos Frankfurti virsli. A szortiment harmadik tagja a Chilis Frankfurti virsli. Az új fejlesztésű HERZ Frankfurti virsliket előrecsomagolt, önkiszolgáló, 180 g-os kiszerelésben és 60 nap minőségmegőrzési idővel forgalmazzuk.

A FAMÍLIA márka építése még 2014-ben indult el. Itt újdonság, hogy a márka célcsoportját alkotó családanyák naprakész informálása és a márkahűség elősegítése érdekében 2015 végétől saját weboldalt (www.familiatermekek.hu) és Facebook-profilt állítanak csatasorba.

A termékpaletta szélesítése is folyamatos. Októberben a tervek szerint a penészmentes szalámik szortimentje bővül a FAMÍLIA Picador csemegeszalámival. Év végére pedig bevezetik a csemegepultokból már ismert FAMÍLIA Frankfurti virsli 200 g-os, önkiszolgáló vákuumcsomagolt kiszerelését.

Nem kérnek az árversenyből

A Kométa ’99 Zrt. vezérterméke ebben a szegmensben a Bécsi virsli, melynek értékesítése folyamatosan növekszik. Ez elsősorban a termék kiváló minőségének köszönhető, hiszen hústartalmát tekintve a vezetők között van, tudjuk meg Bódi Krisztinától, a cég marketingigazgatójától, aki hozzáteszi:

– Ez természetesen az árában is visszaköszön, de tapasztalataink alapján a fogyasztók egyre tudatosabbak, és tisztában vannak azzal, hogy az árversenyző termékek gyakorta gyengébb minőségűek.

Újdonságuk a kategóriában a Koktélvirsli. Ez egy hámozott termék, amely 1000 grammos kiszerelésben kerül a polcokra, és beltartalmi értékeiben ugyanolyan magas minőséget mutat fel, mint a Kométa Bécsi virsli.

– Hiszünk abban, hogy kiváló termékeket gyártunk, ezeket szeretjük közvetlenül bemutatni a fogyasztóknak. Ezért gyakran kóstoltatunk hoszteszek segítségével, ezen kívül a BTL-eszköztár más elemeit is szívesen alkalmazzuk annak érdekében, hogy a fogyasztók a Kométa termékeit válasszák – mondja Bódi Krisztina.

Szezonáruk szélesebb fókusszal

A Pápai Hús virslieladásai a tavalyi szezonban néhány százalékos növekedést mutattak az előző évihez képest, és céljuk idén is ennek a fejlődésnek a fenntartása,

– A polci árakban az egyes gyártók termékei közt megjelenő jókora különbségek egyúttal minőségi eltérést is takarnak. Ez a tény az árérzékeny fogyasztók körében is egyre inkább tudatosul – érzékeli Takácsné Rácz Zsuzsa kereskedelmi igazgató.

A Pápai Hús virslipalettája igen széles, mind kiszerelésben, mind árkategóriában. Az év végére a korábbi években megszokott szortimenttel készülnek, melyben a legnagyobb volument a tradicionálisnak számító Pápai juhbeles virsli képviseli.

– Ha év vége, akkor mindenkinek a virsli jut eszébe, pedig ez az időszak egyben a füstölt áruk téli szezonjának kezdetét is jelenti, jelentősége ekkor sem elhanyagolható – hívja fel a figyelmet Takácsné Rácz Zsuzsa. – A Pápai Hús így aztán ezzel a termékkörrel is készül az ünnepekre. A füstölt áruk terén évről évre bebizonyosodik, hogy a tradicionális termékekre igenis megvan a kereslet. A fogyasztók keresik és meg is fizetik az ízletes, jó minőségű füstölt termékeket.

A piaci igényeknek eleget téve kisebb kiszerelésű termékekkel is jelen lesznek, bár év végén inkább a csemegepultos termékek dominálnak. Ott a Pápai Hús a tradicionálisan jó minőségű juhbeles virslire koncentrál, többféle ízesítéssel, 1-2 kilós kiszerelésben.

Kapcsolódó cikkeink