Magazin: Nagyon 21. századi tisztítószer
Sokszor a konyhában is a legegyszerűbb ötletek bizonyulnak a legkreatívabbaknak; a Tork tisztítóeszközök különböző funkcióit kombináló nyári újításairól is az volt az első gondolatunk: ez akár nekünk is eszünkbe juthatott volna!
Azzal az érveléssel, hogy a higiénia az a terület, ahol a vendéglátósnak még recesszió idején is legfeljebb a gazdaságosabb megoldásokat szabad keresnie, nem a legolcsóbbakat, ajánlottuk már e márka némelyik termékét. De a két új, hordozható kéztörlő-adagolóról elsősorban azt kell kihangsúlyoznunk, hogy nagyon 21. századiak. Takarítani, letörölni a foltokat, felitatni a kiömlött zsírt – ehhez eddig vagy az egész rollnit kellett magával vinnie a munkatársnak, vagy a „telepített” adagolóból kivennie a megsaccolt mennyiséget. A Tork mobil adagolói időt és energiát takarítanak meg, ráadásul a Reflex termékcsaládhoz tartozó M4-esből laponként adagolható a papír, aminek az eredménye a csökkenő fogyasztáson túl a kevesebb hulladék is. Az M4-eshez hasonlóan ugyancsak belsőmagos adagoló a Tork mini M1-es, amelynek különlegessége, hogy egy úgynevezett dokkoló egység segítségével bármilyen felületen rögzíthető – az meg már csak döntés kérdése, hány ilyen „fogast” helyez el, mondjuk, a konyha falán a tulajdonos.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására,…
Tovább olvasom >Harmadik lett a Tokaji borvidék fenntartható turisztikai projektje egy világversenyen
A természet és táj kategóriában harmadik lett a Tokaji borvidék…
Tovább olvasom >