Magazin: Élmény prolongálva
Szívet melengető hír recesszió idején, hogy egy külsőségeiben egyszerű büfé (ahol ráadásul a vendéglátás a vállalkozásnak csak kiegészítő funkciója) kevesebb mint fél év alatt kultuszhellyé vált. Nem mintha nem borítékoltuk volna már induláskor a Budaörsi halpiachoz tartozó Dokk büfé sikerét, ezért is tartjuk fejlődését folyamatosan szemmel. Persze „könnyű” hőseinknek, hiszen amit és ahogyan kínálnak, azt utánozni is nehéz lenne, nemhogy felülmúlni – igaz, ehhez ki kellett a jól működő koncepciót találni. Nos, a Dokk büfé októberben újabb nagy lépést tett előre: a Facebook-on mintegy 6000 lájkolóval büszkélkedő helyet bővítették és téliesítették. Lényegesen több az ülőhely, és a konyha gazdagodott is egy sütőlappal. A dekorációban a „tengeri” jelleget folyamatosan erősítik, a meleget pedig egy 1954-ből származó fatüzelésű kályha biztosítja. A tulajdonos a kínálaton nem kíván változtatni – minek is, ha a friss halak, kagyló- és rákfélék meggyőzően nagy választéka így is bevált –, de a nyitva tartás ezután hosszabb lesz.
(Cikkünk megjelenése óta a Dokk büfé már téliesítve működik!)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >