Magazin: Ebből lánc lesz!
Az úgynevezett bacery café (pékség és kávézó „keveréke”) kategóriába tartozik a Budapesten február közepén nyílt BITE bakery café, egy tervezett lánc első egysége. Hogy ezúttal valóban van esély a merész tervek megvalósítására, arra a széles körű piackutatáson és a jól adaptált tengerentúli ötleteken túl nemcsak a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 49 millió forintos befektetési támogatása lehet biztosíték, hanem az is, hogy az üzemeltetők hatékonyan tudják kihasználni a tulajdonos cégcsoport tevékenységi köre nyújtotta szinergiákat; ugyanis a BITE éttermekben működő gépek nagy részét a Thermotechnika cégcsoport gyártja és szervizeli majd.
Termékeik a helyszínen frissen dagasztott tésztából készülnek, az alkalmazottak a vendégek szeme láttára formázzák, ízesítik és sütik készre azokat – ez a koncepció a világ gazdagabbik felén egyre elterjedtebb. A BITE kínálatának legfőbb elemei – ahogy arról már a sajtó hírt adott – a különféleképpen ízesített és „dekorált” perecek, valamint az édes tekercsek, külön érdekesség itthon a csapolt joghurt. Az interneten olvasható kritikák szerint az igazán jó minőséget a tekercsek képviselik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >