Magazin: Big Mac porcelántányérról
Ahogy januárban közhírré tették, a világ legnagyobb gyorsétteremláncának ausztráliai éttermeiben a McDonald’s feliratot a „Macca’s” név váltja. A lánc egy Új-Dél-Wales-i egységében azonban volt más meglepetés is a vendégek számára. Az egyik ottani Meki (Macca) az egyetlen – eddig – a világon, ahol tányéron, fém evőeszközökkel asztalhoz hozzák a hamburgert (is), üvegpohárban az üdítőt. A franchise-bérlők elmesélése szerint, amikor őket meglátogató szüleiknek vitték ki így az ételt, a vendégek már akkor elkezdtek érdeklődni a lehetőség után. Amikor a cég ausztráliai vezetője járt náluk, hirtelen ötlettel megismételték a különleges gesztust, akinek annyira tetszett az ötlet, hogy egyenesen a chicagói központig ment a javaslattal, és kijárta, hogy engedélyezzenek egy öthetes próbaperiódust az elképzelés tesztelésére. Aki tehát februárban hétfőn vagy kedden délután 5–8 között valamelyik nagymenüt rendeli, felszolgálótól, hagyományos asztalneművel kapja azt. Az „eredményt” fogyasztói visszajelzések gyűjtésével is mérik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >