Magazin: Az elsőáras termékek törnek előre a lisztek között
A búza világpiaci ára minden évben a termés függvényében nagy kilengéseket produkál, amelynek következtében a liszt árszínvonala is ingadozik.
– A tavalyi év felfelé mozgatta az árakat az előző évhez képest, de idén tavasszal, a várhatóan jobb búzatermés miatt, már elindultak lefelé az árak. A betakarítást követően a csökkenés tovább folytatódott – mondja Horváth-Blázsik Boglárka, a Sikér Zrt. marketingvezetője.
– A malomipari termékek iránti kereslet a belföldi piacon már évek óta stagnál, inkább csökken, köszönhetően elsősorban a változó és egyre tudatosabb fogyasztási szokások változásának – állapítja meg Ferenczik Ákos, a GoodMills Magyarország Zrt. marketingvezetője. – Ezért cégünk a belföldön kieső volumeneket a külpiacokon pótolja. Az idei gabonatermés a tavalyival összehasonlítva jelentősen magasabb lett, csak búzából több mint 25 százalékkal emelkedett a betakarított mennyiség. Ez az árakat egyelőre lefelé mozdította el, de a végső szót a globális keresleti/kínálati viszonyok fogják kimondani. Ennek pontos megjövendöléséhez pedig kristálygömb kellene.
Maradnak a kilósnál
Bár a piackutatások szerint takarékoskodási okokból a fogyasztók többet sütnek-főznek otthon, ennek nincs markáns hatása a liszteladásokra. Tény, hogy 2012-ben néhány százalékot nőtt a hazai kereskedelmi láncokban értékesített, kiszerelt lisztek mennyiségi mutatója, de a lisztfelhasználás Magyarországon összességében nem emelkedett.
– Tavaly elsősorban a piacon megjelenő, a saját márkás terméknél olcsóbb, elsőáras termék előretörése volt a jellemző, amely a teljes piacon értékesített lisztek összértékét jelentősen csökkentette – egészíti ki a képet Ferenczik Ákos.
A hazai piacon értékesített liszteknek kicsit több mint 40 százalékát teszik ki a saját márkás termékek. Mellettük jelentek meg az utóbbi évben az elsőáras termékek, amelyek nem köthetőek kereskedelmi láncokhoz, de a saját márkás termékeknél is alacsonyabb áron kaphatók.
– A vásárlók széles köre vásárolja ezeket, főképp a nagyon alacsony áruk miatt, sokszor nagy mennyiségben. Nem jelent visszatartó erőt az sem, hogy a termék külföldi eredetű, vagy hogy esetleg disztribútortól származó lisztet vásároljon. Ezeknek valószínűleg nincs is tudatában – jelzi Ferenczik Ákos.
Ezenkívül kevés változás tapasztalható a piac szerkezetében. Továbbra is a búzafinomliszt az abszolút sláger, amelyet a búzarétesliszt és a búzadara követ a legtöbbet eladott liszttípusok listáján. A kényelmi és a kiegyensúlyozott táplálkozást támogató termékek piacrésze még csekély, bár növekszik.
Az 1 kilogrammos kiszerelés trónja is megingathatatlan, bár a márkatermékek részéről vannak próbálkozások a nagyobb méretek elfogadtatására. Eladási csatornák tekintetében említésre méltó, hogy – hasonlóan a legtöbb élelmiszer-kategóriához – a diszkontok itt is növelik súlyukat az értékesítésben.
Két újdonság Nagyitól
A márkaépítés eszközei – az árvezéreltség és az innovációk korlátozott lehetőségei miatt – behatároltak. A GoodMills mégis belevágott, ennek eredménye a Nagyi titka sikere lett.
– A Nagyi titka termékcsaládban az elmúlt évben a klasszikus szabvány szerinti liszteken szerettünk volna túllépni, és valós fogyasztói igényekre választ adó termékkel megjelenni a polcokon. A magas sikértartalmú, és ténylegesen a legjobb minőségű búzából készült kelttészta-félék készítésére ideális lisztünket, a Nagyi titka Süteménylisztet 2012-ben vezettük be – mondja Ferenczik Ákos. – Pusztán a kiemelkedően jó minőségű búzának és szakembereink gondos és odafigyelő munkájának köszönhetően, bármilyen adalékanyag vagy egyéb javítószer hozzáadása nélkül, a termék garantáltan és a fogyasztók sokasága által visszaigazoltan sikerélményt okoz azoknak a háziasszonyoknak, akik az eddig sokszor kihívást jelentő kelttészta-készítésre vállalkoznak.
A cég folytatja a márka építését. Az eddigi eszközökön túl fogyasztói promóciót is tervez a közeljövőben. Erősítenek az online területen is, főképp a Facebook közösségi oldalon, de megújul a márkaoldal is.
Az idei karácsonyra 2 új Nagyi titka liszt bevezetését tervezik. Az új Nagyi titka teljes kiőrlésű búzaliszttel a rostban gazdagabb és a kiegyensúlyozott táplálkozás iránt érdeklődő fogyasztókat célozzák meg. A Nagyi titka Süteményliszt széles rajongói táborát pedig a kevert és felvert tészták készítéséhez ideális, a különböző krémek és ételek sűrítéséhez pedig egyszerűen elengedhetetlen Nagyi titka Extra finom Süteményliszttel lepik meg.
Az új termékek, csakúgy, mint a Nagyi titka portfólió többi tagja, csak és kizárólag magas minőségű búza, illetve rozs felhasználásával készülnek, bármilyen adalékanyag vagy egyéb javítószer hozzáadása nélkül.
Termékek a tudatos étkezőknek
A Sikér innovációs munkájában az elmúlt évek irányait viszi tovább, ami elsősorban az egészséges életmód, tudatos étkezés irányába mutat. Ebben a termékkategóriában is keresik a szénhidrátcsökkentett, illetve vitaminnal dúsított termékeket. Ezt az egyre szélesedő, tudatos fogyasztói réteget célozzák meg, tudjuk meg a marketingvezetőtől.
– A termékfejlesztéseinkről nem szeretnénk idő előtt lerántani a leplet. Egyelőre Sikér márkatermékeink (Sikér búzafinomliszt, Sikér búzarétesliszt, Sikér búzadara) mellett kampányolunk. Cégünk és termékeink kiemelkedő értékeire szeretnénk felhívni a figyelmet – mondja Horváth-Blázsik Boglárka.
– Az ATL-eszközök közül leginkább az újsághirdetést alkalmazzuk. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a világháló adta lehetőségek kiaknázására, így például közösségi oldalon is aktivizáltuk magunkat.
Sz. L.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >