Magazin: Az all-you-can-eat óta nem volt ilyen ötlet!
A fogyasztás kifizetésének különféle speciális megoldásait ismerjük, itthon is láttunk próbálkozásokat például a „fizess, amennyit jónak látsz” rendszer bevezetésével. Ám a moszkvai Anticafé Babochki koncepciója valami egészen új – korszakalkotó, mondhatnánk, ha meg tudnánk jósolni, elterjed-e szélesebb körben. Az alapötlet, bár egyszerű, de zseniálisan eredeti! A vendégek nem a kávéért, teáért és a süteményekért fizetnek, hanem az ottlétért: 2 rubelt (hozzávetőlegesen 15 forintot) számítanak fel nekik percenkét.
A tulajdonosok állítólag már két évtizede rájöttek arra, ami a trendelemzőkben később kezdett csak megfogalmazódni: azt a bizonyos harmadik helyet az otthon és a munkahely között a 21. század embere számára jellemzően a kávézó jelentheti. A vendéget a Babochkiban táblás játékok, számítógép, Xbox kinect, wi-fi kapcsolat várja, ehet-ihat, olvashat, dolgozhat, pihenhet, játszhat. Pincérek szolgálják ki, térítés ellenében fogyaszthat komoly étlapból választva is, de hozhatja akár saját szendvicsét is.
A szolgáltatások köre széles, így a termek multifunkcionálisak; kialakítható a „keleti kényelem”, vagy az iroda jellegű környezet, hely bérelhető tárgyaláshoz, tréninghez, mozizáshoz, sőt rendezvényhez is.
Bizonyos értelemben a rendszer a klubok működéséhez hasonlít, mindenki azzal foglalkozik, ami jólesik neki – nem szabad azonban sem alkoholt fogyasztani, sem dohányozni. A fogadtatás így is pozitív, az ötletet pedig már másolják itt-ott Oroszországban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >