Magazin: Ami modern, költséghatékony is

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 07. 10. 11:17

Egyre több raktárfenntartó cég optimalizálja raktározását az FMCG-szektorban is. Egyfelől a válság kényszeríti őket új típusú szemléletre, másrészt a kereskedelem változásaival is lépést kell tartaniuk. Az előre menekülés egyik leginkább megtérülő módja az automatizáltsági szint emelése. A logisztikai cégek partnerre szabott csomagokkal, egyre átfogóbb szolgáltatásokkal igyekeznek megfelelni az igényeknek.

A piaci szereplők egyöntetű véleménye szerint a belső logisztika napjainkban nagy fejlődést él át.

– A gazdasági változásokra érzékenyen reagáló hazai piac jelenlegi állapota egyre inkább megköveteli az átgondolt intralogisztikai beruházásokat. A válság évei a beszerzési folyamatokban, amellett, hogy jelentős forrásmegvonást jelentettek, egyúttal egy felelősebb, hosszú távra tekintő szemléletmódot is teremtettek – mondja Molnár László József, a Logi-Store cégcsoport raktártechnikai szaktanácsadója.

Nem túlzás azt mondani, hogy aki manapság a raktárát nem helyezte új alapokra, az versenyhátrányba kerül.

– Aki az aktuális igényeknek nem felel meg, az vesztett, mert túl drága neki a raktározás – fogalmaz Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Például az internetes vásárlásnál egyre kisebbek a csomagolási méretek. Amit korábban a sokkal nagyobb csomagokban tároltak és szállítottak, az ma mind atomjaira hullott. Egy klasszikus példa a fogkefe, amit az interneten rendelek. Ma este vagy legkésőbb holnap délelőtt már nálam van. És nem raklapon szállítják, hanem valahol egyenként komissiózzák és utána adják fel. Ez természetesen teljesen megváltoztatta a raktárakban zajló folyamatokat. Tapasztalataink szerint a raktárfenntartók mintegy 10 százaléka optimalizálja a belső logisztikáját.

Az automatizáltság felé

Van honnan fejlődni, hiszen hazánk jelentős lemaradásban van Európa fejlettebb részéhez képest.

Molnár László József raktártechnikai szaktanácsadó, Logi-Store

– Az automatizált technológiák alkalmazásában elöljáró skandináv országokkal összevetve az aktuálisan nálunk használt, elsősorban hagyományos (emberi erőforrást igénylő) technológiákat, akár 20 éves lemaradásról is beszélhetünk – állapítja meg Somogyi Attila ügyvezető igazgató az SSI Schäfer Kft. részéről. – Természetesen ez a lemaradás folyamatosan csökken, köszönhetően a lassan emelkedő munkaerőköltségeknek, valamint a megfelelően képzett, szabad munkaerő hiányának.

Ma már komoly magyarországi termelőüzemek is felismerték, hogy egy egyszeri jelentős beruházással számottevő megtakarítás érhető el a működési költségekben, illetve nagyon jó kiszolgálási szintet lehet biztosítani egy modern, esetleg teljesen automatizált rendszerrel. Ezzel megteremthető egyrészt egy minőségi kiszolgálás a saját gyártáshoz, másrészt pedig rugalmas, szabályozható, kiszámítható, követhető rendszert lehet felépíteni.

– Ezen a területen olyan rendszerekre irányul a kereslet, amelyek egy adott vállalatirányítási rendszerhez integrálható, warehouse management megoldással egybekötött anyagmozgatási koncepciót tesznek lehetővé – mondja a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Ezen rendszerek megvalósításában a megrendelők olyan komplex intralogisztikai megoldásokkal foglalkozó beszállítókat preferálnak, amelyek a teljes projektet képesek átfogni, menedzselni, illetve az ehhez szükséges szakmai támogatást biztosítani. Egy gyártást ellátó anyagmozgatási rendszer esetében például teljes anyagellátási koncepció felállítása szükséges: egy automata szállítópályával ellátott raktárrendszer mellett vontatógépekkel megvalósított gyártócella-ellátást is ki kell alakítani. A Jungheinrich ehhez kapcsolódó szaktudását egyre több gyártó cég veszi igénybe.

De nem csupán a gyártói oldalon, hanem a kiskereskedelemben is megfigyelhető, hogy bizonyos termékek raktározása esetében a kereskedelmi láncok teljesen más koncepcióban kezdenek el gondolkodni, mint korábban, tudjuk meg Horváth Zoltántól. Próbálják a belső anyagmozgatásokat, komissiózásokat, raktározást egy átgondolt, optimálisan és biztonságosan működtethető rendszerbe terelni, ahol a különböző területek, raktárrészek közötti anyagmozgatásból a klasszikus, hagyományos targoncás anyagmozgatás kiszorul, és automatikus szállítópályák, esetleg szintek közti automatikus raklapliftek veszik át a szerepet.

Lokális helyett regionális gondolkodás

– Míg korábban elsősorban a multinacionális vállalatok alkalmazták ezeket a modern technológiákat, ma már a hazai vállalatok is egyre nyitottabbak az innovatív ötletekre. A raktárbővítések és korszerűsítések során – a gyors, és időnként átgondolatlan döntések helyett – egyre gyakoribb a jövőbe tekintő beruházás, ahol a kezdeti magasabb költségeket a hatékonyabb és eredményesebb munka zálogaként vállalják. A környezettudatos szemléletmód szintén befolyásolja a megrendelők döntéseit. Ezzel egy időben a használt raktári rendszerek iránt is megnövekedett a kereslet. Jellemzővé vált továbbá a meglévő eszközök optimalizálása. A szakmai szempontok mentén történő ésszerűsítés – áttelepítés, átalakítás – minimális befektetéssel hozhat jelentős helymegtakarítást, vagy teheti átláthatóbbá, egyszerűbbé a munkafolyamatokat – mondja a Logi-­Store szaktanácsadója. – További változás a szemléletmódban, hogy a lokális gondolkodás helyét átveszi a regionális.

– A cégek közül egyre többen a csak magyarországi helyett a ki- és átépülő regionális (6-13 kelet-európai országot ellátó) elosztó központok létrehozásában gondolkodnak, főként közép- és hosszú távon – jelzi az SSI Schäfer ügyvezető
igazgatója.

Megoldási csomagok

Az elképzeléseknek és a terveknek persze a legtöbbször a pénzügyi lehetőségek szabnak gátat. Elsődleges szempont, hogy mennyibe kerül az adott beruházás, vagy beszerzés.

– Minden beruházás egyszeri alkalom, és rendszerint jelentős kiadást jelent, ezért ügyfeleink alaposan átgondolják, mi mellett teszik le a voksukat. A jó döntést azzal támogatjuk, hogy sok esetben két változatot is készítünk egy-egy projekt terveiből. Az első az ügyfél által elképzelt verzió, a második pedig az általunk leggazdaságosabbnak vélt megoldás. A két változatot összevetve a bekerülési költségek és a raktártechnikai szempontok könnyen összehasonlíthatók – beszél a Logi-Store saját módszeréről Molnár László József. – Egyébként megkérdezzük partnereinket arról is, hogy az árakon kívül mi a legfontosabb szempont, ami alapján minket választanak. Leggyakrabban meggyőző referenciáinkat említik, mint a legkorábbi döntésbefolyásoló tényezőt.

Melis Zoltán, a BCS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a „többet, jobban, kevesebbért” mottóval jellemzi a raktározási beruházásokról szerzett tapasztalataikat.

– Nincs olyan raktár- vagy logisztikai vezető, aki ne keresné folyamatosan annak lehetőségét, hogy hogyan növelhető a készletforgás, hogyan tudja a rendeléseket minél pontosabban, minél gyorsabban kiszolgálni. És persze az is rendkívül fontos, hogy hány munkatárs milyen kihasználtsággal dolgozik. Mindenkinek számít, hogy egy-egy fuvar esetén mennyi állásidővel kell számolni azért, mert nincs kész időre a rendelés, vagy, hogy pontatlan összeállítás miatt újabb fuvart kell rendelni. Tehát az egyre növekvő fuvarozási költségek szintén a raktári folyamatok felülvizsgálatát és fejlesztését indukálják – foglalja össze a véleményét.

Az áron túl

Az árral szorosan összefüggő szempont a megtérülési idő. Ezzel kapcsolatban az SSI Schäfer Kft. ügyvezető igazgatója egy csapdahelyzetre hívja fel a figyelmet:

– Ma egy magyarországi külső logisztikai (3PL) cég általában 1 éves szolgáltatói szerződést tud csak kötni, de ennyi idő alatt még a „legbutább”, raklapos technológia beruházási értéke sem termelhető ki. Viszont ezek a szolgáltató cégek a jelenlegi gazdasági környezetben nem elég erősek a 3-4 év alatt megtérülő beruházások „biztosítékok” nélküli előfinanszírozásához – jelzi Somogyi Attila. – Természetesen a külföldi anya- és partnervállalatoktól tanult technológiákat a magyarországi szakemberek már ismerik, és szeretnék is alkalmazni. Az előbbi korlátok viszont ezt legtöbbször nem teszik lehetővé.

Szintén a kiadásokat helyezi tágabb perspektívába az úgynevezett teljes üzemeltetési költség (TCO), amelyet pedig gépbeszerzéseknél célszerű mindenképpen figyelembe venni, és annak függvényében dönteni, hívja fel a figyelmet a Jungheinrich ügyvezető igazgatója.

– A jelenlegi gazdasági helyzetben nagy kihívás tehát számunkra olyan ár-érték arányban értékesíteni anyagmozgató megoldásainkat, amelyek az ügyfelek szempontjából talán magasabb beszerzési tételt jelentenek, de mindenképpen megérik a befektetést a jövőbeni működés biztonsága érdekében – szögezi le Horváth Zoltán.

FMCG-re szabottan

Az FMCG-szektor több szempontból is különleges kihívást jelent a raktártechnikai cégeknek.

– Az FMCG-raktárak esetében az elsőszámú kihívás a komplett rakatok és a gyűjtő mennyiségek egyidejű kezelésének igénye – véli Somogyi Attila. – Sőt, lassan megjelennek a gyűjtőcsomagolások bontásának (darabáru-komissiózásnak) az igényei is. Ezeknek az egyidejű, hatékony és gyors tárolása, komissiózása, szoftveres kezelése az, amit a mai modern technológiáknak meg kell
oldani.

Molnár László József a Logi-Store részéről azt emeli ki, hogy ebben a szektorban is a tárolandó árura szabott rendszereket kell kialakítaniuk:

– A tervezés során a különleges bánásmódot igénylő áruféleségekre kell fókuszálnunk, hogy megtaláljuk a jó megoldást. Alapvető cél a rendelkezésre álló tér maximális kihasználása, méghozzá úgy, hogy figyelembe vesszük az áru forgási sebességét és speciális igényeit, mint például a temperált (hűtött, esetleg ellenőrzött páratartalmú) környezet.

Kapcsolódó cikkeink