Magazin: ALDI: 100 üzlet, kedvelt és sikeres látványpékségek
2014 mérföldkő volt az ALDI magyarországi történetében, az év folyamán ugyanis több olyan fejlesztés történt, amely meghatározó lesz a következő évekre is.
Az év első hónapjaiban az ALDI jelentősen, mintegy 20 százalékkal bővítette választékát áruházaiban. Az ALDI üzleteibe betérő vásárlók – akik január közepétől már Erzsébet-utalványaikat is felhasználhatták fizetéskor – nem csupán 250 új termékkel találkozhattak, hanem a pénztárak előtt újonnan kialakított újságosstandból is választhattak napi- és hetilapokból.
Ezzel párhuzamosan folytatta az áruházlánc a 2013 őszén elkezdett, „Azon melegében” elnevezésű látványpékségeinek kiépítését, amelyek frissen sült péksüteményeket, kenyereket, illetve a mellettük felállított Coolboxokban frissítő italokat, salátákat és desszerteket kínálnak, így az év végére 76, ma pedig már 100 ALDI üzletben csábít a frissen sült pékáru illata.
Az év, sőt az ALDI hatéves magyarországi kereskedelmi jelenlétének egyik legfontosabb állomása 2014 decemberében jött el, amikor a vállalat Budapesten, a Kossuth Lajos utca 13. szám alatt megnyitotta 100. magyarországi üzletét.
– Az ALDI a 100. üzletének megnyitásával 100 000 négyzetméter felettire növelte magyarországi eladótereinek méretét, egyúttal még optimálisabb lett a biatorbágyi raktárközpontunk kihasználtsága – mondta Székács Tibor, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezetője.
– A vásárlóink által rendkívül kedvelt látványpékségek kialakítására másfél év alatt 3 milliárd forintot fordított vállalatunk, s így a 140 milliárd forintot is meghaladja a magyarországi beruházásunk értéke. Ezzel párhuzamosan közel 300 új, összesen immár 1800 munkavállalót foglalkoztatunk itthon – tette hozzá.
Az ALDI következetes építkezését a pozitív vevői visszajelzések és a forgalom érezhető növekedése mellett a nemzetközi Superbrands program is elismerte, és az ALDI számára is megítélte a Superbrands 2014 címet.
A társadalmi változásokra és kihívásokra érzékeny, felelős vállalatként az ALDI 2014-ben is segítséget nyújtott a leginkább rászorulóknak: immár másodszor vett részt a mellrák elleni küzdelmet támogató Go Pink kezdeményezésben, amely során az ALDI és az áruházláncban vásárlók 600 000 forint adománnyal támogatták a Magyar Rákellenes Ligát, a vállalat karácsonyi akciójában pedig mintegy 3 millió forintos adományt gyűjtött a beteg gyermekeknek terápiás és rekreációs programokat szervező Bátor Tábor számára.
2015-ben az ALDI a „Tegyünk ma a holnapért” szlogen alatt kiemelt figyelmet fordít az egészségesebb életmódot keresők támogatására és számukra reális alternatívák bemutatására. A vállalat májustól valamennyi magyarországi üzletében átalakította egyes pénztárait, és bevezette a Tudatos kasszákat. A vásárlók ezeknél a kasszapultoknál a korábban megszokott édességek, csokoládék, rágógumik helyén kizárólag alacsonyabb kalória- és cukortartalmú, egészségesebb termékekkel találkozhatnak. Az áruházlánc Béres Alexandra védnöksége alatt külön egészségprogramot indított, és támogatja a gyermekek számára rendezett Nagy Sportágválasztót, a fitneszvilágbajnok pedig tanácsokkal és edzéstervvel nyújt segítséget az életmódváltók számára.
Kapcsolódó cikkeink
Túlsúly, alultápláltság, tanulságok: Lezárult a GYERE® Online Program hatásvizsgálata
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) sikeresen zárta hároméves GYERE®…
Tovább olvasom >Telt ház lesz 10 km-en a 30. ALDI Női Futógálán
Kiemelkedő érdeklődés előzi meg Magyarország egyetlen női futóversenyét, a 30.…
Tovább olvasom >Mintegy 500 termék árát csökkenti a Lidl Németországban
A Lidl bejelentette edditi történetének legnagyobb volumenű árcsökkentését: a diszkontlánc…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >