Magazin: A METRO megjelenése a SIRHA szakkiállításon
Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgató nyilatkozott lapunknak a cég megjelenéséről a SIRHA szakkiállításon.
A METRO 2014-ben kerek évfordulót ünnepel, hiszen nemzetközileg 50, Magyarországon pedig 20 éve segíti a vállalkozások munkáját. Ezek a mérföldkövek egyedülálló lehetőséget teremtenek arra, hogy megmutassuk meg tudunk újulni és választékunkkal, árainkkal, szolgáltatásainkkal és kommunikációnkkal is összhangban vagyunk vevőink változó elvárásaival. Olyan partnerséget kínálunk, melyet egyetlen magyar vállalkozó sem utasít vissza, ha sikeres akar lenni.
A kiállítás keretében mindezeknek mindenképpen hangsúlyt adunk, a METRO-t úgy bemutatva, hogy az nemcsak egy áruház tele termékekkel, de emberi arcokkal is, akik megoldásokat kínálnak a vállalkozási területek számos területén, legyen az étterem, panzió, kis kávézó vagy szállodalánc.
A METRO gasztronómiai elkötelezettségét kiemelt versenyek támogatásában is megmutatja, hiszen egyrészt a Bocuse d’Or versenysorozat hazai és nemzetközi partnerei vagyunk, nemkülönben a magyar döntő tekintetében a kizárólagos halbeszállítói cím birtokosai, illetve a Magyar Barista Bajnokság fő támogatói is egyben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >