Magazin: A Latinum Zrt. megjelenése a SIRHA szakkiállításon
Vito Catale, a Latinum Zrt. ügyvezető-igazgatója nyilatkozott lapunknak a cég megjelenéséről a SIRHA szakkiállításon.
A Latinum Zrt. a legnagyobb olasz élelmiszereket forgalmazó magyarországi cég; több ezer termék importőreként meggyőződésünk, hogy presztízskérdés a legjelentősebb hazai élelmiszer-ipari szakkiállításon való megjelenés. 2004 óta vagyunk rendszeres kiállítói a SIRHA legnagyobb elődrendezvényének, a Foodapestnek. Az összevont kiállításon mintegy 170 négyzetméteres standdal veszünk részt ezúttal. Rendkívül széles portfóliónkból hozzávetőlegesen 300 terméket mutatunk be.
Nagyobb „robbanásként” a Rana friss töltött tésztáival (tortellini és ravioli) készülünk, melyek tipikus olasz recept alapján készülnek, vékony tésztával 1-2 perces főzési idővel. Újdonságaink között biotermékek is jelen vannak.
Célunk a meglévő partnereinkkel való közvetlen kapcsolattartás, a potenciális partnereinknek való bemutatkozásunk. Mióta erősödik a hazai szakkiállítások nemzetközi jellege, örömmel tapasztaljuk külföldi üzletfelek érdeklődését standjainkon, mely erősíti leányvállalataink pozícióját. Ahogy az fogyasztói marketingkommunikációnknak része az élelmiszer-áruházakban, itt is kóstoltatással várjuk a látogatókat. (Képünk egy korábbi kiállításon készült.)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >