Magazin: A kávé hét élete
A kávéfüggőknek aligha kell magyarázni, miért jó a kávé, sőt, még az is sokak számára nyilvánvaló, hogy fogyasztása miért egészséges. Az azonban a világ nagyobbik hányada számára újdonság, hogy a növény jóval többet ad nekünk a kávébabból készült italnál. Megtalálni, hogy mi mindenre használható a kávécserje, ahhoz nem annyira tudományos felfedezések kellettek, mint inkább gazdasági megfontolások, de még inkább a gazdagabb országokban megállíthatatlanul terjedő egészségtrendek.
A közelmúlt nagy felfedezése (persze nem a kávétermelő országokban) a kávélevéltea, amelyről számos kutató állítja, egészségesebb mind a teánál, mind a kávénál – igazi antioxidánslöket, csökkenti az infarktus és a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Koffeintartalma nem éri el a babkávéét, de olcsó ára miatt sokan választják Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsia egyes részein. Léteznek már „termékfejlesztett” fajták is, például a kávé és a fekete tea leveleit kombinálók vagy a kardamommal ízesítettek.
Ugyancsak az egészségtrendekhez illeszkedik a kávé szárított gyümölcshúsából készült liszt – ahogy erről már korábban is írtunk. Rosttartalma ötször, fehérjetartalma kétszer nagyobb a teljes kiőrlésű liszténél, rengeteg vasat és káliumot tartalmaz. Lényegesen kevesebb benne a koffein, mint a főzött kávéban, és jellegzetes ízéből alig érződik ki a kávéé. Legutóbbi beszámolónk óta már iparszerűen gyártják, idén pedig szélesebb elterjedését is várják. Kutatták a kávélisztben rejlő gasztronómiai lehetőségeket is: egy ismert francia szakács tesztelte – szerinte remekül kihozza az ételben lévő különféle alapanyagok ízeit, de önmagában túl intenzív az íze; a különböző ételfajták készítésekor 10-25 százalékban válthatja fel a hagyományos lisztfajtákat.
A mellékterméknek tekinthető kávélevél és kávéliszt bizonyára nem váltja meg a világot, de a jellemzően a fejlődő országokban történő kávétermelés hozadékaként széles rétegeknek teremt munkalehetőséget.
Kapcsolódó cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Európába is megérkezett a Nescafé Espresso koncentrátum
Európában is bevezette a Nescafé Espresso Concentrated termékcsaládot a Nestlé,…
Tovább olvasom >Koffeines változattal indítja a tavaszt a megújult Friss 0,0%
Jelentős újításokkal készül az idei szezonra a Friss 0,0% márka,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >