Magazin: 2015 – A házhoz szállítás éve
A világ legnagyobb étteremláncainak marketingpolitikájában idén kiemelt szerepet kapott a házhoz szállítás (kiszállítás), azaz a gyorséttermi szegmens piacvezetői minden bizonnyal komoly előrelépés lehetőségét (menekülési útvonalat?) látják ennek az értékesítési formának fejlesztésében. A Starbucks, a McDonald’s, a KFC, a Taco Bell 2015-ben mind tesztelték vagy már be is vezették a szolgáltatást, a Pizza Hut pedig a meglévő rendszerét tervezi magasabb szintre emelni.
Természetesen a fejlesztés még az egy cégcsoporthoz tartozó láncok esetében sem történhet egy kaptafára, hiszen amíg például a KFC műanyagvödörnyi sültcsirke-darabjai tartják a hőmérsékletüket szállítás közben, a Taco Bell forró és hideg elemekből álló ételfajtáihoz speciális megoldást kell találni.
Az egyetemek területén a kiszállítást tesztelő Taco Bell külön telefonközpontot sem kíván létesíteni, és rendeléseket egyelőre csak pénteken, szombaton és vasárnap vállal. A Pizza Hut a szolgáltatás koncepcióját készül gyökeresen megváltoztatni – az étteremre épülő kiszállítás helyett a kiszállításra épülő étterem rendszerét alakítják ki, már meg is nyíltak első olyan egységeik, ahol csak elvitelre és rendelésre készítik az ételeket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >