Magán kezdi a K&H a karbonlábnyom csökkentését
Az Európai Bizottság drákói szigorral lép fel a belsőégésű motorok által okozott légszennyezés visszaszorítása érdekében. Az Európai Parlament pedig a napokban úgy döntött, hogy 2035 után már nem lehet több belső égésű motorral felszerelt új autót forgalmazni az EU 27 tagállamában.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/04/pexels-freestocksorg-113885.jpg)
Az éghajlatváltozás ellen mindenki maga is tehet valamit
„A döntés vitatott, de aki felelősen gondolkodik a jövőről, az igyekszik a saját karbonlábnyomát csökkenteni”
– vallja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági projektjének vezetője.
„Az Európai Parlament döntése korántsem volt egyhangú, nem is számít jogszabályi előírásnak, és biztosan még sok vitát és ellenkezést fog kiváltani. Mindenesetre jelzi az irányt, amely felé a döntéshozók Európát terelni szeretnék”
– kommentálta a döntést Suba Levente, a K&H fenntarthatósági projektjének vezetője.
A jövő pedig egyértelműen a kisebb – de leginkább nulla- – kibocsátású mobilitásé. Ennek jegyében a K&H Csoport saját gépjárműparkjában egyre növeli a hibrid autók arányát, és kedvező, „zöld” lízing-konstrukcióval segíti ügyfeleit is a környezetkímélő autózáshoz.
Az Európai Bizottság új jogszabály javaslatot terjesztett elő februárban, amely a nehéz tehergépjárművekre, például a teherautókra, a városi és távolsági buszokra vonatkozik. A rendelettervezet a fosszilis tüzelőanyaggal működő járművek gyors kivonását írja elő ezekben a kategóriákban, és 2040-re fokozatosan 90 százalékos kibocsátás csökkentést vár el.
Kérdés, lesz-e elegendő pénz a gyors járműcserére
A városi buszokra még sürgetőbb dátum vonatkozik: a 2030-ra minden új városi busznak kibocsátásmentesnek kell lennie. A nehéz tehergépjárművek, például a teherautók, a városi és távolsági buszok az EU teljes üvegházhatású gáz-kibocsátásának mintegy 6 százalékáért felelősek. Ez az arány azonban 25 százalékra nő, ha csak a közúti közlekedés összes kibocsátását tekintjük, a városokban pedig az arány még sokkal magasabb.
A fenntartható közlekedésre vonatkozó döntés végrehajtásához azonban kellően kiterjedt töltőinfrastruktúrára is szükség lesz. A Bizottság már javaslatot tett az alternatív üzemanyag-infrastruktúráról szóló rendeletre, amely 60 kilométerenként egy elektromos töltőállomás és 150 kilométerenként egy hidrogéntöltő állomás létrehozását írja elő.
Míg a gazdagabb európai tagállamok számos vállalata és helyi önkormányzata már megkezdte járműparkjának lecserélését mind a városi, mind a távolsági buszok esetében, a kevésbé tehetős tagállamokról ugyanez nem mondható el, ezekben a járműcsere elhúzódhat.
„A fenntartható közlekedés elterjesztése és felgyorsítása nem csupán a klímavédelmi célok elérését segíti, de nagyban hozzájárul az EU energiafüggetlenségéhez is. A rendelet nyomán ugyanis jelentősen csökkenne a tagországok függősége a fosszilis tüzelőanyagok instabil és néha túlzó áraitól”
– jelentette ki Suba Levente.
Az épületállomány megújítása legalább annyira fontos
A fenntarthatósági szakember hozzátette: a széndioxid-kibocsátásnak csak egy részéért felelős a gépjármű forgalom. Legalább ennyire fontos az épületek energiahatékonysága, hűtési és fűtési rendszere. A K&H saját épületeit, ügyfélpontjait folyamatosan korszerűsíti, gázról villanyfűtésre állnak át, amivel nem csak az energia számlán spórolnak, hanem jelentősen csökkentik a pénzügyi csoport karbonlábnyomát is. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében zöld jelzáloghitellel segítik ügyfeleiket is az energiahatékony lakások megvásárlásában, illetve az energiapazarló ingatlanok korszerűsítésében. A K&H zöld jelzáloghitel konstrukcióban innovatív módon egyetlen szerződés keretében lehet ingatlanvásárláshoz és annak energiakorszerűsítéséhez hitelt igényelni.
Kapcsolódó cikkeink
Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >