Madárinfluenza vírust találtak egy Békés megyei pulykatelepen
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy pulykákat tartó Békés megyei gazdaságban, a hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-t.
A szaktárca a közleményben jelezte: a kimutatott szerotípus (H5N8) kapcsán még sosem fordult elő emberi megbetegedés.
A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében 9000 pulykát, a tótkomlósi gazdaság teljes állományát leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei, a gazdaság állami kártalanítást kap. Ezt az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében már a gyanú alapján megkezdte a hatóság – tették hozzá.
A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozásokat is bevezetnek.
A korlátozások a 3 kilométeres védőkörzeten belül Tótkomlóst és Nagyért érintik, a 10 kilométeres körben pedig Békéssámsont, Kaszapert, Végegyházát, Mezőhegyest, Nagyért, Ambrózfalvát, Pitvarost, Csanádalbertit, ahol a teljes belterületre és a külterületre részben vagy egészben kiterjed. Kardoskúton, Nagybánhegyesen, Mezőkovácsházán, Királyhegyesen és Makón csak a külterületek érintettek részben vagy egészen.
A veszélyeztetett területeken – ahol tipikusan, nagy létszámban baromfit tartanak, továbbá a Ramsari Egyezményben meghatározott vizes élőhelyeken és környezetükben – a gazdaságok általános járványvédelmi intézkedéseit az országos főállatorvos utasítására zárt tartással kell kiegészíteni. A zárt tartás szabályai szerint az állatokat a vadon élő madaraktól védett helyen kell etetni és itatni.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon hosszú járványmentes időszakot követően utoljára 2015 februárjában kellett megküzdeni ezzel a betegséggel.
A gazdasági károk minimalizálása érdekében az országos főállatorvos kezdeményezte az Országos Járványvédelmi Központ felállítását, valamint a Válságkezelési Terv életbe lépését. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >