Macedóniában mutatkoztak be a magyar kis- és középvállalkozások

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 28. 10:08

Macedónia fővárosában, Szkopjében rendezték meg a Balkán legjelentősebb szakkiállítását, a TEHNOMA Beruházási Javak Nemzetközi Vásárát. Az eseményen a Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével több magyar kkv is bemutathatta termékeit, szolgáltatásait, illetve üzletember-találkozókon tárgyalhattak potenciális partnerekkel.

ex

A balkáni régió legjelentősebb, 4000 m2-en elterülő TEHNOMA kiállításra a délkelet-európai térség minden országából érkeztek kiállítók és látogatók egyaránt. A megnyitóünnepség egyik díszvendége Magyarország szkopjei nagykövete, Dr. Bencze József volt. A magyar standon összesen tizennégy vállalkozás mutatkozott be, elsősorban az infrastruktúrafejlesztés, a vegyipar és a gépgyártás területéről.

A hazai cégek számára a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szkopjei irodája, valamint a szkopjei magyar nagykövetség több rendezvényt is szervezett a minél szélesebb körű bemutatkozás érdekében, ugyanakkor megismerkedhettek a macedón befektetési környezettel is. Elsőként Dr. Bencze József nagykövet egy üzleti vacsora keretében fogadta a kiállítókat és a szervezőket egyaránt, és megismertette velük Macedónia sajátos világát, valamint a vonzó befektetési lehetőségeket. Ezt követően üzletember-találkozón vettek részt a vállalkozások képviselői, ahol minden hazai kiállító röviden bemutatkozott, majd B2B tárgyalásokkal folytatódott a program. Az eseménysorozat végül egy macedón–magyar nemzeti esttel zárult.

A Kereskedőház folyamatosan törekszik arra, hogy a magyar vállalkozások termékeit, szolgáltatásait minél több országban megismertesse, és elősegítse, támogassa a kkv-k külpiacra jutását, ezáltal fokozva a gazdasági növekedést.

Kapcsolódó cikkeink