Mabisz: május 15-ig lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra
Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30 százalék helyett idén már a 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt.
A támogatás forrásösszege 2018-tól 5 milliárd forint. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik – tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott az államkincstár és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai alapján. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >