Ma kezdődik a tanszergyűjtés az Auchanban
Ma kezdődik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan közös tanszergyűjtési akciója az áruházak előterében, ami augusztus 27-ig tart. Több mint két héten keresztül lehet leadni a pluszban vásárolt iskolaszert a gyűjtőpontokon, amelyeket a NOE azokhoz a többgyermekes családokhoz juttat el, akiknek nagyobb gondot jelent az iskolakezdés. Az immár hagyományos Auchan jótékonysági akcióban minden áruház részt vesz, mindenütt várják a felajánlott tanszereket.

A leginkább tollat, ceruzát, színes ceruzát, filctollat, vonalzót, körzőt, radírt, tolltartót, ecsetet, festéket, gyurmát, tornazsákot, rajz- és írólapot, illetve füzeteket várnak
Idén már hatodik alkalommal rendez tanszergyűjtést az Auchan a nagycsaládosoknak. Tavaly 9600 csomagot tudtak eljuttatni a NOE segítségével azokhoz a szülőkhöz, akiknek komoly anyagi gondot okozott volna az iskolai felszerelés beszerzése. Az Auchan vásárlók szociális érzékenységének köszönhetően 2750 nagycsaládban úgy kezdhették meg a gyerekek a tavalyi tanévet, hogy nem kellett hátrányból indulniuk azért, mert hiányzott valamilyen tanszerük.
Most is arra kéri az áruházlánc a vevőkörét, hogy aki teheti, vegyen egy-két iskolaszerrel többet, és azt a kijáratnál adja le a gyűjtőpontokon. Ugyan az Auchan egyedülállóan gazdag tanszerkínálatának zöme nem drágább, mint tavaly, sőt 400 termék még olcsóbb is lett, a tanévkezdés így is megterheli a családi kasszát, főleg ott, ahol több iskoláskorú gyermek van.
A leginkább tollat, ceruzát, színes ceruzát, filctollat, vonalzót, körzőt, radírt, tolltartót, ecsetet, festéket, gyurmát, tornazsákot, rajz- és írólapot, illetve füzeteket várnak. Az összegyűlt tanszerekből a NOE önkéntesei csomagokat állítanak össze, és elviszik a rászoruló családokhoz a tanévkezdésre.
Az Auchanban egyébként hazai viszonylatban a legnagyobb a tanszerkínálat, ami 2300 termékből áll. Ezek között szép számmal vannak olyanok, amelyek kifejezetten a kedvező ár-érték arányt képviselik, sőt 600-féle környezetbarát termék is megtalálható a választékban. Egy sajátmárkás iskolakezdő csomag például már 4990 forintos áron kapható, de számos piros-sárga OkAuchan ajánlattal találkozhatnak a vásárlók a tanszerek között is.
„Bízunk benne, hogy a gazdag választékunk lehetőséget ad a tudatos választásra, és ezen belül a mások iránti szolidaritásra és a segítségnyújtásra is. A tanszergyűjtési akció már hagyomány nálunk, és szerencsére mindig nyitottságra találunk vele a vásárlóközönségünknél. Reméljük, hogy ez idén is így lesz, és most is sok családnak tudunk majd segíteni, hogy a tanévkezdés gond helyett izgatott öröm lehessen”
– mondta el Varga-Futó Ildikó, az Auchan CSR igazgatója.
„Nagyon hálás vagyok az adományozóknak, hiszen nekik köszönhető, hogy immár hatodik alkalommal gyűjthetünk tanszereket az Auchan áruházakban. Önkénteseink munkája, az áruházlánc segítő szándéka nekik köszönhetően nyeri el értelmét, s abban az örömben, amely kiül a megajándékozott gyermekek arcára egy-egy számukra kedves tanszer átvételekor. Köszönjük az eddigi támogatást, és kérjük, hogy idén gondoljanak rájuk egy-egy tanszer megvásárlásával. Ígérjük, hogy azokhoz kerülnek a felajánlások, akiknek valóban szükségük van arra. – emelte ki Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Elkezdődött a magyar dinnye árusítása az Auchanban
Bár az idei nyár az átlagosnál hűvösebben indult, és a…
Tovább olvasom >Megfizethető árakkal várja a fesztiválozókat az Auchan Placc a héten zajló EFOTT-on
Már harmadik éve nyitja meg kapuit az Auchan Placc az…
Tovább olvasom >Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >