Luxushotel, Hungary – pikáns, de hiteles könyv a magyar luxusszállodákról

Szórakoztató olvasmány, mégis korhű dokumentuma a hazai szállodaiparnak. Pikáns történeteket tár fel kínos helyzetbe került politikusokról, popcsillagokról, sportolókról, a világ pénzpiacait bedöntő milliárdosokról – ugyanakkor megmutatja a háttérben zajló mechanizmusokat, szakmai döntéseket is. Az idén tavasszal toplista élére kúszó Luxushotel, Hungary szerzőjével, Kordos Szabolccsal beszélgettünk.

„Nem lebuktatni, hírbe keverni akartam, hanem megmutatni a mindennapok eseményeit”

A márciusban megjelent könyv már a sikerlisták élén áll

Hogyan jött létre a Luxushotel, Hungary az ötlettől a megvalósításig?

Világéletemben vonzott ez a világ, de amikor végre leülhettem egy szállodaigazgatóval beszélgetni, minden második válasza az volt: bocsánat, ez bizalmas. Vagy: tudnék erről mesélni, de nem teszem. Rájöttem, hogy a neve felvállalása mellett soha senki nem beszélhet nekem a szakma kulisszatitkairól, így más megoldást kellett választanom. Nyolc hónapnyi háttérbeszélgetés és adatgyűjtés áll a könyv mögött. Ez nem fikció. Nem is lenne hozzá elég fantáziám.

Nyilván kikerülhetetlen volt a szállodaipar alapjainak megismerése.

Két-három „mélytorok” segítette a munkámat. Velük egy tucat alkalommal is találkoztam, elmagyarázták az alapokat, beavattak a kulisszatitkokba, szívügyüknek tekinteték ezt a könyvet. Nagyon hálás vagyok nekik, s egyben büszke is arra, hogy egy idő után már egy kicsit szállodásnak tekintettek.

A könyv elsősorban szórakoztató mű, de mit mond róla a szakma?

Remélem, hogy azok a szakmabeliek, akik elolvassák a könyvet – ha nem is a nagy nyilvánosság előtt -, de egymás között elismerik: kicsit zanzásított, de hiteles.

Olyannyira hiteles, hogy sokan leleplező könyvnek tartják a Luxushotel, Hungaryt. Hogyan lehet egy ilyen könyvet megírni úgy, hogy a szerző vagy a megszólaló nyakába még véletlenül se szakadjanak perek?

Elképesztően sok energiát emésztett fel a szálak elsimítása, hogy senki sem ismerhesse fel a mesélőkben a saját kollégáját, kolléganőjét. Amit egy londiner mesél el, az lehet, hogy valójában a recepciós története, a manager pedig takarítóként szólal meg. A „hátteret” lehet, hogy egy kicsit megváltoztattam, de a történetek ettől még nagyon is valódiak. Nem lebuktatni, hírbe keverni akartam, hanem megmutatni a mindennapok eseményeit.

Ezek szerint az anyaggyűjtésnél több időt vett igénybe az egyeztetés, szerkesztés, hogy mindenki elégedett legyen?

Pontosan így történt. Az alanyokat időnként saját maguktól kellett megvédenem, hiszen én jobban láttam az esetleges buktatókat, mint ők maguk.

Mik a tapasztalatok, ki nyílt meg könnyen, és kit volt a legnehezebb szóra bírni?

Többféle informátorral találkoztam. Voltak „hivatalos” kapcsolataim: ők a munkahelyükön fogadtak, nem titkolóztak, és mindössze annyit mondtak el, amennyit szabad. Mások ennél jóval diszkrétebb információkat is megosztottak velem. Úgy voltak vele, hogy ha már egyszer készül egy ilyen könyv, legalább legyen hiteles. Amúgy roppant nehéz volt becserkészni a megszólalókat, a paranoiájukat kezelni pedig még nehezebb. A külföldi – ideiglenesen itt tartózkodó – felsővezetők meggyőzése pedig szinte lehetetlennek bizonyult.

„Nő az ötcsillagos létesítmények száma, csökkennek a szobaárak, és szélesedik azon vendégkör, amely képes megfizetni ezt a luxust”

Kordos Szabolcs író, szerkesztő-újságíró mindössze 15 éves volt, amikor először besétált egy napilap szerkesztőségébe, azóta dolgozott a Mai Napnál, a Színes Mai Lapnál és a Magyar Hírlapnál, valamint az Egyesült Államokban, ahol elnyerte Arizona állam sajtódíját. Jelenleg a Vasárnapi Blikk vezető szerkesztője. Élt Dél-Amerikában, volt kommunikációs munkatárs a repülőtéren és vendég sok-sok szállodában. A Luxushotel, Hungary szórakoztatóan tényfeltáró könyvsorozatának első kötete.

A téma elsősorban hazai, mégis nagyvilági, nyilván ez teszi sikeressé a könyvet. Nagyon más
egy magyar luxusszálloda, mint mondjuk egy nyugat-európai vagy amerikai?

Nyilván más, és pont erre voltam kíváncsi. London, vagy New York nyilván nyüzsgőbb, izgalmasabb terep ilyen szempontból, de én azt akartam megtudni, hogy milyen az élet itt, a Deák-téren és környékén a szállodákban. Azt hiszem, a végeredmény igazán magyaros: apró stiklik, ügyes/ügyeskedő megoldások és a szívélyes hazai vendéglátás teszi azzá.

Igen, többek között például megtudhattuk azt is, hogy a legnagyobb költséget a hétköznapi apróságok pótlása jelenti, hiszen még a leggazdagabb vendégek is úgy gondolják, hogy a tarifába belefér minden mozdítható kellék a törölközőtől a vécépapírig. Mit lehet tudni az ötcsillagosok vendégköréről?

Szórakoztatóan ismereterjesztő könyvet akartam írni, nem statisztikai kimutatást, így pontos adatokkal nem szolgálhatok. Az azonban biztos, hogy a vendégek „minősége” – a szállodások őszinte sajnálatára – folyamatosan csökken. Nő az ötcsillagos létesítmények száma, csökkennek a szobaárak, és szélesedik azon vendégkör, amely képes megfizetni ezt a „luxust.” Nekem úgy tűnt, hogy az igazán elhivatott szakmabeliek jobban örülnének, ha valóban a minőség kerülne újra előtérbe, nem pedig a standardizált ellátás.

Valóban meglepően sok ötcsillagos szálloda épült 2008 óta, míg a két- és háromcsillagos létesítményeket jobban megrázta a válság. 2011-ben a KSH szerint a hazai szállodák szobakihasználtsága átlagosan 34 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagosok 44, a négy-csillagosok 40 százalékos foglaltságot értek el. Mi a személyes benyomásod, hogyan élték meg a hazai ötcsillagosok a recessziót?

Rosszul. Az összes megszólaló egyöntetűen állította: a 2008-as évben minden megváltozott. Nosztalgiával gondoltak azokra az időkre, amikor még sokkal nagyvonalúbban bánhattak a vendégekkel, és a tulajdonosok szorítása sem volt olyan erős: nyugodtan lehetett egy kicsit seftelgetni, ügyeskedni. Az egyik interjúalanyom szomorúan állapította meg: régen egy szakmai konferencián 90%-ban a vendégekről volt szó. Most 90%-ban a költségcsökkentésről. El lehet indulni ezen az úton is, de egy igazán luxuskategóriás szállodát lehet, hogy éppen az emel ki a tömegből, hogy nem adja meg magát a recessziónak, nem csökkenti a minőséget, épp ellenkezőleg!

Mi volt számodra a legizgalmasabb sztori, a kedvenc?

Imádtam, amikor a veterán megszólalóim a 70-es évekről beszéltek. Kémekkel, besúgókkal, rejtett kamerákkal, titkosszolgálat irányította prostikkal színesített történeteket tártak elém. Akkoriban nem volt más luxusszálloda, csak a Duna Intercontinental, így aztán minden, ami fontos a falai között történt.

(Barok Eszter)